Elkezdődött az első "tápszertárgyalás" Kínában

Egy kínai bíróság hivatalosan is befogadta az első olyan keresetet, amely a múlt évi tápszerbotránnyal kapcsolatos, jelentette be az állami média szerdán. Ez valószínűleg további keresetek áradatát vonja majd maga után.

Az északon fekvő Shijiazhuang városának körzeti bírósága szerdán úgy döntött, meghallgatja a tápszerbotrány középpontjában álló Sanlu csoport elleni panaszt, jelentette a Xinhua hírügynökség. A keresetet egy neve elhallgatását kérő szülő adta be, akinek gyermeke megbetegedett a tápszertől. Legalább hat gyermek meghalt és közel 300 ezer megbetegedett tavaly az iparban használt melaminnal szennyezett tápszerek miatt, amelyet a magasabb fehérjetartalom látszatának keltése miatt adagoltak a tejtermékekhez. A melamin a gyermekekben vesekövet és más húgyúti panaszokat okozott.

A kereseteket többhónapos késéssel nyújtották be, a felperesek ügyvédei az AFP-nek elmondták, hogy figyelmeztették őket, ne pereljenek a botrány miatt, mivel az nemzetközileg kínos helyzetbe hozta Kínát, mert feltárta az élelmiszerbiztonsági rendszerben lévő lyukakat. Azonban a hatóságok a hónap elején azt jelezték, készek a beismerésre, amikor Kína legfelsőbb bíróságának egyik vezető tisztviselőjét ideézte a média, miszerint a kormány a keresetek befogadására készül.

A Xinhua hírügynökség Peng Jian ügyvédet idézte, aki szerint a shijiazhuangi bíróság befogadta ügyfele keresetét, amelyben 31 ezer jüan (mintegy egymillió Ft) kártérítést követelnek a Hebei tartomány fővárosában székelő Sanlutól. Az ügyről más részleteket nem közöltek.

Több, mint száz család készül arra, hogy beperelje a Sanlut, közölte a hónap elején az állami média. A jelentések szerint számos keresetet nyújtottak be országszerte más bíróságokon, ezek most befogadásra várnak.

A Sanlu Kína egyik legnagyobb tejipari vállalata volt, azonban csődbe ment, amikor kiderült, egyike annak a 22 cégnek, akik szennyezett termékeket hoztak forgalomba. A jelentésből nem világos, ki fogja kifizetni a kártérítéseket, ha a Sanlu csődben van. Az elmúlt hónapban egy bíróság a cég korábbi vezetőjét életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte a botrány miatt. Számos más embert halálra, életfogytiglani vagy hosszú börtönbüntetésre ítéltek.

Copyright AFP [2009] / Translation Medipress
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +18 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban hétfon délelőtt felszakadozik a felhőzet, a Tiszántúlon lehetnek közepesen felhős területeken, számottevő mennyiségű csapadék nem várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag