Meghízik a gyerekünk, ha stresszelünk

A stresszes szülők csemetéinek magasabb a testtömegindexük, ráadásul hét százalékkal gyorsabban híznak, mint kortársaik - derül ki egy friss kanadai kutatásból.

A tanulmányban szerzőként közreműködő Dr. Ketan Shankardass felhívta a figyelmet arra, hogy amennyiben a súlygyarapodás nem áll le minél hamarabb, később egészségügyi problémákhoz vezethet az utódok életében. "A gyermekkor az az időszak, amikor egymáshoz kötődő szokásrendszerek alakulnak ki, többek között a stresszkezelésre, a táplálkozásra és a fizikai aktivitásra vonatkozóan. Ekkor sajnos visszafordíthatatlan kár keletkezhet, amit csaknem lehetetlen mérsékelni a későbbiekben" - magyarázta a szakértő.
Dr. Shankardass úgy fogalmazott, hogy eddig nem volt egyértelmű a stressz és az elhízás közötti kapcsolat. Szerinte a szülőknek érdemes volna megváltoztatniuk a feszültség esetén tanúsított viselkedést, ami például a táplálkozásra is kiterjed, hiszen ilyenkor több készételt és gyorséttermi fogást vásárolnak az időspórolás kedvéért.


A szülői stressznek közvetlen hatása is van a kicsik viselkedésére, hiszen alkalmazkodási mechanizmusként többet ehetnek és kevesebbet mozoghatnak, vagy pedig a saját stressz-szintjük emelkedésével ugyancsak hozzájárulhatnak a saját súlygyarapodásukhoz.

A torontói St. Michael's Kórház munkatársai a kanadai Gyermekegészségügyi Kutatás során rögzített adatokat elemezték, amely világszerte a legkiterjedtebb vizsgálatok egyike, s a légszennyezettség hosszú távú hatásait vizsgálja a csemeték légzőszervi egészségére vonatkozóan.

A következtetések levonásához minden évben kiszámolták a résztvevő gyerekek BMI-jét, szüleiknek pedig kérdőívet adtak a pszichés stressz mérésére. Olyan kérdéseket tettek fel, mint például a múlt hónapban hányszor fordult elő olyan, hogy képtelenek voltak a számukra fontos dolgok irányítására, valamint hányszor találkoztak megoldhatatlan nehézséggel.

Az eredmények a Pediatric Obesity című szakfolyóiratban jelentek meg.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+16, +21 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban pénteken délelőtt lesznek naposabb tájak, de sokfelé erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag