Agresszióval, szorongással küzdenek az óvodások

Rohamosan romlik a fiatalok mentális egészsége.

Kovács Orsolya pszichológus, szociológus a Reggeliben arról beszélt, hogy egyre több gyerek szorul szakember segítségére, már óvodáskorban is jelentkeznek a szorongásos vagy indulatkezelési tünetek. "Már az óvodáskorban megjelennek problémák, akár agresszióban, indulatkitörésben, vagy akár a szorongásban, amikor befelé fordulnak a feszültségek" - mondta a szakember.

Ezt több dolog is befolyásolja, köztük az, hogy a szülőnek milyen a mentális állapota. "Annyira túl vannak hajszolva az emberek, hogy egy mentálisan stabil ember is nehezen bírja, hát még olyan, aki érzékenyebb típus" - magyarázta. Azt mondta, olyanra is volt már példa, hogy egy 6-7 éves gyerek saját maga jelezte, hogy szeretne egy szakemberrel beszélni a problémáiról. 

szorongás mentális egészség
Egész kicsi korban megjelenhetnek a szorongásos tünetek. Fotó: Getty Images

Arról is beszélt, miért probléma az, ha a családtagok beszélgetés helyett a telefonjukba merülnek. "Nem kell belemenni az esetleg nehezebb témákba, amelyeket érzelmileg kikerülnének az emberek, és elterelik a figyelmet a problémákról" - mondta, ami azért gond, mert mentális egészségünk szempontjából kulcsfontosságú, hogy nyíltan tudjunk beszélgetni, és minél mélyebbek, szorosabbak legyenek az otthoni kapcsolatok. Az baj, ha a telefon erről viszi el a fókuszt.

Mivel mind a felnőttek, mind a gyerekek ki vannak merülve, sokkal könnyebbnek tűnik esténként csak a telefont nézni, mint például társasozni. "Pedig ha megkérdezünk utólag egy gyereket vagy egy családot, hogy mikor töltődött többet, ha társasoztunk és beszélgettünk, vagy ha mindenki félkómásan, zombiüzemmódban lapozgatta az üzenőfalát, akkor az nem kérdés, hogy merre billen" - magyarázta. Viszont nagy tudatosság kell a változtatáshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.