A Nők Lapja lett az első gyermekbarát médium

A magyarországi sajtótermékek közül elsőként érdemelte ki a védjegyet. A Nők Lapja kampányt is indít, mely során felhívja a figyelmet a gyerekjogokra.

Több mint egy év közös munkájának eredményét követően szerezte meg a Central Médiacsoport kiadványa, a Nők Lapja a „Gyermekbarát média és reklám – Felelősen a gyerekekért” védjegyet. A Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány által kiosztott címet a Magyarországon megjelenő sajtótermékek közül elsőként érdemelte ki a Nők Lapja, amely kiemelt figyelmet fordít a reklámozás, a kép- és szövegalkotás területén a legfontosabb gyermekvédelmi irányelvekre. A lapkiadó a védjegy megszerzését követően a gyerekjogokról indít kampányt.

gyermekbarát médium, Nők Lapja
A magyarországi sajtótermékek közül elsőként érdemelte ki a védjegyet. A „Gyermekbarát média és reklám – Felelősen a gyerekekért” védjegy először a március 22-én megjelenő Nők Lapja hasábjain lesz látható.

Cél a gyermekek jogainak védelme

Nemzetközi sztenderdeknek is megfelelő auditálásban vett részt a Nők Lapja és márkakiterjesztései, amely során a lapcsalád kidolgozta szabályzatát és gyermekvédelmi irányelvét. Az egyéves folyamat során rengeteg célirányú foglalkozáson vettek részt a lap munkatársai, többek közt online: sales és mentorképzések, szerkesztőségi workshopok segítették, hogy a kiadvány minél gondosabban és figyelmesebben járjon el a 18 éven aluliakat érintő kommunikáció során. A védjegy használatával a Nők Lapja lapcsalád felelősséget vállal, hogy tartalmában, marketinganyagaiban tiszteletben tartja a legfiatalabb nemzedék jogait.

„A médiának és a reklámoknak nagy szerepük van abban, hogyan gondolkodunk a gyerekekről. A felelős, jogaikat tiszteletben tartó ábrázolásuk ezért komoly erővel bír az egész társadalomra nézve. Bízunk benne, hogy a Nők Lapja példáját sokan követik majd” – mondta dr. Gyurkó Szilvia, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány alapítója. A védjegy megszerzésével a Nők Lapja szerkesztősége olyan szakértői kvalitásokkal rendelkezik, amelyet hirdetői és ügyfelei számára is rendelkezésre bocsáthat, hogy még jogszerűbben, etikusabban és a gyermekek szempontjainak megfelelően kommunikálhassák üzeneteiket.

Kampányt is indítanak

Mindig is fontos volt számunkra, hogy lapunk értéket közvetítsen, hogy betartsuk a gyerekjogokat. Természetesen eddig is figyeltünk arra, hogyan jelenítjük meg a fiatalabbakat, milyen módon mutatjuk be őket. Nagy büszkeség, hogy az alapítvány elbírálását követően ez immáron hivatalos lett. Fontos az is, hogy felhívjuk a figyelmet a gyerekjogokra, edukáljunk, hogy minél többen megismerjék ezeket. Ezért a Nők Lapja kampányt indít, mely során felhívja a figyelmet a gyerekjogokra, és társadalmi célú online tartalmakat publikál, bevonva ebbe a fiatalabb korosztályt is” – mondta Akovács Éva, a Nők Lapja főszerkesztője. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!