"Gondolkodás nélkül leringyózunk bárkit"

Miért bélyegezzük meg és nevezzük ribancnak a nőket, ha sok szexuális partnerük volt, míg ugyanezért a férfiak elismerést, vagy legalábbis felmentést kapnak? Miért fontos szempont még ma is a lányok esetében a szüzesség megőrzése, ha a fiúknál elvárás, akár dicsőség is, ha korán tapasztalatot szereznek? Szakértőkkel beszélgettünk.

A nők szexualitásának elnyomása - ideológiai, filozófiai, társadalmi vagy akár politikai okokra hivatkozva - évszázadokra nyúlik vissza.  Míg az gyakorlatilag minden korban magától értetődő volt, hogy a férfiaknak vannak szexuális vágyaik, amelyeket természetesen ki is kell elégíteniük, addig a nőket sokáig szexuálisan passzív lénynek tartották, ezt a passzivitást pedig nagyrészt a nők nemi felépítésére alapozták. Mivel tehát az elképzelések szerint a nőknek - a férfiakkal ellentétben - amúgy sem volt létszükséglet a szexualitás, vágyaikat vallási dogmákkal és szigorú erkölcsi elvekkel is beszabályozták.

A nők becsülete és erénye kizárólag a szexualitásuktól függött, miközben a férfiak jó hírnevét az értékek és elvárások sokkal szélesebb skálája határozta meg. A nők a jó hírük érdekében elnyomták szexuális vágyaikat, miközben a férjeik teljes nyugodalommal látogathatták a bordélyházakat. A férfiak évszázadokon át tulajdonképpen egy kettős mércén alapuló szexuális erkölcsöt kényszerítettek a nőkre.

A nők szexualitásának elnyomása évszázadokra nyúlik vissza.
A nők szexualitásának elnyomása évszázadokra nyúlik vissza. Fotó: iStock

De mindez már a múlt - gondolhatnánk - hiszen ma, a 21. században, a nyugati kultúrákba berobbant szexuális szabadság korában már mindenki saját maga dönthet a szexualitásáról, nem igaz? Nem egészen. Hiába a technológia rohamtempójú fejlődése, az évszázadokkal ezelőtt kialakult szexuális kettős mérce ma is rendkívül mélyen gyökerezik a társadalmakban.

Arról, hogy mindez miként is van jelen a mindennapjainkban Fodor-Borsos Eszter genderkutatóval és Máriási Dóra pszichológussal beszélgettünk.

A szüzesség a lányok legnagyobb kincse

Ha a női szexualitásról van szó, kikerülhetetlen a szüzesség kérdése. Ha jól belegondolunk, a történelem során nem sok olyan biológiai állapot volt, amely iránt ennyire kitartó, évezredeken átívelő érdeklődést tanúsított volna a társadalom - kijelenthetjük, hogy a nők szüzessége köré egy konkrét kultuszt építettek. Ez a kultusz pedig kiváló táptalajt biztosított ahhoz, hogy a nők önállósága, szexuális tudatossága felett a férfiak kontrollt szerezhessenek.

A női szüzesség kultusza a patriarchális társadalommal egyidős. A legvalószínűbb elmélet szerint a férfiak azért kezdtek el őrködni a lányok és nők szüzessége felett, hogy biztosítani tudják a leszármazásuk tisztaságát. Magyarán, úgy gondolták, hogy akkor lehetnek tökéletesen biztosak abban, hogy a leendő gyermekük valóban tőlük származik, ha nem engedik, hogy jövendőbelijük mással is szexuális kapcsolatot létesítsen. A származás tisztasága pedig azért lett ilyen központi kérdés, mert a patriarchátusban a vezetői jog és a magántulajdon is férfiágon öröklődött. A férfiakat tehát aggasztani kezdte az a lehetőség, hogy a feleségük zabigyereket hoz a világra, és idegen kézre száll a vagyon. Ezt fenyegető veszélyt végül úgy védték ki, hogy egész egyszerűen kontrollálni kezdték a nők szexualitását.

Elromlanak a lányok az első éjszaka után?

A női szüzesség kultusza az emberiség történetének egyik legelképesztőbb tradíciója. De vajon honnan ered a kitüntetett érdeklődés? Mit védett a szűzhártya a régi Rómában, és kik ellenőrzik manapság az épségét? Korábbi cikkünkért kattintson!

A patriarchális társadalmakban a nők alacsonyabb státuszban voltak, gyakorlatilag a férfiak tulajdonaként funkcionáltak és főleg a reprodukció szempontjából voltak nélkülözhetetlenek. Később, a női emancipációs törekvésekkel párhuzamosan a női szerepek szépen lassan átalakultak, ezzel együtt pedig a szexualitásuk feletti kontroll is lazulni kezdett. "Idővel a nők kiléptek a tulajdoni státuszból. Ők is örökölhettek, elkezdhettek tanulni és dolgozni, ezzel párhuzamosan pedig egyre inkább elvesztette a női szüzesség a státuszszimbólum jellegét" - magyarázza Fodor-Borsos Eszter, genderkutató. 

A női emancipáció, afogamzásgátlásfeltalálása, valamint a szexuális forradalom lassan ugyan, de megszüntette végül a női szüzesség státusszimbólum jellegét - a körülette kialakult mítosz azonban bizonyos formában máig fennmaradt.

Az Egyesült Államokban például a mai napig létezik az úgynevezett tisztasági mozgalom. A mozgalom legfőbb attrakciója, mikor a tizenéves keresztény lányok egy szimbolikus esküvőn megfogadják édesapjuknak, hogy érintetlenek maradnak a házasságukig, a fogadalom megpecsételése gyanánt pedig az apukák gyűrűt húznak lányuk ujjára. Mindez első hallásra akár egy ártalmatlan tradíciónak is tűnhet, ám fontos tudni, hogy vizsgálatok szerint a fogadalmat tevő tinilányok a felkészítés és a felkészülés hiánya miatt sokkal nagyobb számban hajlamosak védekezés nélkül szexuális kapcsolatot létesíteni, így körükben nagyobb a nem kívánt terhesség és a szexuális úton terjedő betegségek előfordulásának aránya is. Valamint, éppen amiatt, hogy a házasság előtti szexet valami szégyenletes dolognak tartják, ha ezeket a lányokat erőszak éri, inkább hallgatnak róla, így aztán a gyógyulási folyamat is elmarad náluk.

Tisztasági bál Colorado Springsben
Tisztasági bál Colorado Springsben. Fotó: Getty Images

De nem is kell Amerikáig mennünk ahhoz, hogy példát találjunk rá, miként is szivárgott át a 21. századba a szűzlányok kultusza. A mai napig teljesen általános hozzáállás a nyugati társadalmakban - nálunk Magyarországon is - , hogy az emberek a szexualitást az erkölcsiséggel kötik össze. Magyarán megbélyegzik azokat a nőket, lányokat, akik szexuálisan szabadabbak - vagy más szóval nem elég "szűzies" magatartásúak. Erre a jelenségre egyébként már külön kifejezés is létezik, még pedig a slut shaming.

Macsók és kurvák

A slut shaming kifejezést nagyjából úgy lehetne körülírni, hogy a társadalom ribancnak bélyegzi azokat a lányokat, nőket, akiket szexuálisan szabadosnak tekintenek. Tehát azokat, akik nem úgy viselkednek, esetleg öltözködnek, ahogyan azt egy "tisztességes" nőtől elvárnák - például több szexuális partnerük van, nyíltan felvállalják, hogy élvezik a szexet, vagy éppen kihívó ruhát vesznek fel. A slut shaming a szexuális kettős mérce tökéletes példája, hiszen szinte kizárólag a lányokat és a nőket éri (néha homoszexuális férfiakat is), és olyan vélt vagy valós viselkedésért ítélik el őket, amiért a férfiakat vállveregetésben részesítik. Tehát míg egy szexuálisan aktív férfi az inkább pozitív kicsengésű macsó, esetleg playboy megjelölést kapja, addig a hasonló életvitelű nőket lekurvázzák.

"Ennek a hozzáállásnak a gyökere talán az evolúciós megközelítésre vezethető vissza. E szerint ugyanis az utódok megfelelő gondozása érdekében a nőnek olyan párkapcsolatot és olyan férfit kell találnia, aki állandó és stabil. Magyarán a nőktől azt várják, hogy horgonyozzanak le egyvalaki mellett, és hozzanak világra utódokat. Ezzel szemben az evolúciós megközelítés szerint a férfiak adaptív viselkedése, hogy minél többfelé szórják szét a magvaikat, tehát részükről teljesen normális, ha több partnerük van" - ezt már Máriási Dóra pszichológus mondja.

Mindehhez Fodor-Borsos Eszter hozzáteszi, hogy a lányokba a szocializációjuk során is azt nevelik bele, hogy életük egyik legfontosabb feladata, hogy várjanak a fehér lovon érkező hercegre. "Kislányként megtanuljuk a mesékből, hogy egy királylány mindig az igazira, a királyfira vár, és aztán valóban ezt is csináljuk felnőttként. Mindeközben a fiúkról már gyerekkorukban úgy beszélnek a felnőttek, hogy milyen sok szívet fognak majd összetörni".

Máriási Dóra szerint ráadásul az is megfigyelhető, hogy bár elvi szinten a társadalom nagy része egyetért azzal, hogy a nőknek ugyanolyan szexuális szabadság jár, mint a férfiaknak, a gyakorlatban ennek ellenére sokan mégis ítélkezően reagálnak. "Gondolkodás nélkül leringyózzuk a munkatársunkat, mondván, hogy mindenkinek bedobja magát. Észrevétlenül is ott van a mindennapokban a kettős mérce, és ítélkezni kezdünk."

"Egész életünkben várunk a királyfira"
Egész életünkben várunk a királyfira. Fotó: iStock

A nőknek amúgy sincs szükségük szexre

Az ítélkezést pedig csak táplálja az a közkedvelt elképzelés, miszerint a nőknek egyébként sincs szükségük annyi szexre, mint a férfiaknak. A társadalom valamiért még ma is úgy gondolja, hogy míg a férfiaknak az oxigénhez hasonló szükséglet a szex - tehát részükről érthető, hogy sok partnerük van - addig a nőknek sokkal kisebb a szexuális étvágyuk. Holott ma már kutatások bizonyítják, hogy ezt a mítoszt nem a biológia, hanem a társadalmi elvárások hívták életre. Valójában nem a nemtől, hanem az egyéni igényektől függ, hogy ki milyen gyakorisággal kívánja az együttléteket.

Az ilyen típusú sztereotípiáknak egyébként rendkívül káros hatása lehet mindkét nem szexuális életére. Míg a férfiak felé az állandó készenlét elvárását támasztják, addig a nőket saját szexualitásuk megélésében korlátozzák. Az elvárt nőkép megtestesítése és a megbélyegzés elkerülése érdekében ugyanis sokan inkább megtartóztatják magukat, és nem a valós igényeik szerint alakítják szexuális életüket.

A "normális" nők

Gondolhatnánk, hogy ezeket a káros sztereotípiákat és a szexuális kettős mércét továbbra is a férfiak tartják életben, ez azonban nem feltétlenül igaz. A megbélyegzés és ítélkezés gyakran onnan jön, ahonnan a legkevésbé várnánk.

"Egy lány ne legyen dühös"

"A lányok rosszak matekból, a fiúk nem sírnak. A lányok szépek, a fiúk okosak" - az ehhez hasonló nemi sztereotípiák az egész gyerekkort átitatják. Ha nem próbálunk tudatosan tenni ellenük, a gyerekek azzal az érzéssel nőhetnek fel, hogy a nemük korlátok közé szorítja őket. Korábbi cikkünkért kattintson!

Az University of Michigan kutatói nemrég azt vizsgálták, mi motivál egyes embereket arra, hogy elnyomják a női szexualitást. A részletes kutatásba most nem mennék bele (itt elolvashatják), az eredménye azonban az lett, hogy a férfiak helyett inkább a nők azok, akik társadalmi kirekesztéssel büntetik a nyíltan szexuális viselkedést mutató nőtársaikat.

A slut shamingben tehát nők és férfiak egyaránt részt vesznek, a motivációjuk azonban különböző. A vizsgálat szerint a férfiak azért előítéletesek a szexuálisan nyílt nőkkel szemben, mert még véletlenül sem akarják más férfiak gyermekeit felnevelni (pont, mint a középkorban...), a nők pedig azért ítélkeznek, mert magasan akarják tartani a szex értékét, illetve szabotálni akarják a potenciális szexuális versenytársakat.

"A nőtársak büntető viselkedésének többféle oka is lehet. Ha a nők is átveszik a patriarchális, elnyomó sztereotípiákat, annak számukra előnyeik lehetnek. Egyrészt megerősítést és elismerést kaphatnak a férfiaktól, miszerint ők a 'normális' nők közé tartoznak, másrészt el is különítik magukat a deviánsnak tartott nőktől, ezáltal pedig jobbnak érezhetik náluk magukat" - teszi hozzá Máriási Dóra.

Talán nem meglepő, de ez a "normális" és "devináns" nők megkülönböztetés sem újkeletű jelenség. A női emancipációt megelőzően gyakorlatilag kétféle nőképben gondolkozott a társadalom: volt a már korábban is említett szűzlány, és volt a prostituált. Aki nem akarta, hogy a családja és a közössége kirekessze, az betagozódott a szűzlány státuszba és a társadalom szemében elfogadott erkölcsös életet élte. Mellettük pedig ott voltak a bukott nők, akik nem feleltek meg az erényes szexualitás normáknak - tehát nem voltak szüzek, szenvedélytelenek vagy éppen hűségesek.

Míg a "normális" nők az elvárások szerint kizárólag az elfogadott módon és keretek között, gyermeknemzés céljából, a férjükkel szexeltek, addig a bukott nők megszegték ezt a szabályt. Közéjük tartoztak például a házasságtörő asszonyok, valamint azok is, akiknek házasság előtt szexuális kapcsolata volt. A bukott nő és a prostituált megnevezés pedig gyakorlatilag szinonimaként funkcionált, mondván, hogy aki egyszer elbukott, az úgyis menthetetlenül prostituálttá válik.

Nem a nemtől függ, ki milyen gyakorisággal kívánja a szexet.
Nem a nemtől függ, ki milyen gyakorisággal kívánja a szexet. Fotó: iStock

Hosszú még az út

Ma már persze nem beszélünk bukott nőkről - helyette szimplán csak leribancozzuk azokat, akik nem felelnek meg a sztereotípiáknak. Hiába ugyanis a világ fejlődése, ahogy a fenti példák is mutatják, a hagyományos sztereotípiákat olyan mélyen belénk nevelték és rögzítették, hogy azok észrevétlenül is befolyásolnak bennünket az értékítéletünkben. Pedig az elvárások és ítélkezések helyett azt kellene látni, hogy a szexuális partnerek száma nem függ össze az adott személy erkölcsi tartásával, vagy értékével. Legyen szó akár nőkről, akár férfiakról. A szexet övező kettős mérce lebontásának pedig nem az lenne a célja, hogy a nők többet vagy jobban szexeljenek, hanem hogy elfogadhassák és felvállalhassák saját magukat, valamint hogy a maguk kedve szerint élhessék meg szexualitásukat.

Nem túl jó hír - legalábbis a nőknek - hogy a szakértők szerint az ilyen volumenű változás minden társadalomban rendkívül lassan megy csak végbe.

"A szexualitás egy nagyon mélyen gyökerező tabu, főleg a mi kultúránkban. A magyar társadalom nagyon tradicionális, ahol nehéz változást elérni. A szexszel kapcsolatos berögződések pedig már csak intim mivoltukból fakadóan is hátrébb tartanak a változásban, mint a társadalmi haladás többi formája" - zárja beszélgetésünket Fodor-Borsos Eszter.


Értékelje a cikket!

Szeretném megkérdezni, hogy 2 hónapja született meg a kisfiam és fejlődési rendellenességgel a kukijára ránőtt a bőr és mindig mondta az orvosom lány lesz, de aztán látta, hogy van herezacskója és akkor fiú és furcsálltam is hogy soha nem mondtak semmit, hogy kukija van pedig van két fiam és náluk mondták. Ezt észre kellett volna venniük vagy lehetett volna valamit tenni? Meg a sebész mondta hogy 3.5 évesen műti de nagyon aggódom.

Tisztelt Asszonyom! A pontos diagnózisra lenne szükségem. A lányoknak is lehet "kukijuk", herezacskószerűen duzzadt nagyajkak mellett (pl. adrenogenitális szindróma = congenitalis adrenalis hyperplasia, AGS, vagy CAH). Ebben az esetben, megfelelő hor...

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+9, +15 °C
Minimum:
+3, +12 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt a Dunántúlon a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre a nap is előbukkan, keleten azonban még sok lesz a felhő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag