Gyorsan terjed itthon az új drog

HáziPatika

Már 21 áldozata van Magyarországon a bika néven ismertté vált, közelmúltban megjelent kábítószernek.

Bár csupán május végén jelent meg először Magyarországon, már 21 haláleset köthető a bika néven terjedő dizájnerdroghoz - írja a 24.hu. A szer a herbálhoz hasonló, vagyis dohánnyal keverve szívják el a felhasználói, viszont sokkal veszélyesebb és erősebb a többi hasonló drognál. A szer főleg a legszegényebb droghasználók között terjed, hiszen nagyon olcsó, egy cigaretta néhány száz forintért megvásárolható.

Mik azok a dizájnerdrogok?

Mik ezek a gyilkos szerek: mik a dizájnerdrogok? Pontosan hány ilyen szer van? Kattintson a részletekért!

Budapesten és Borsod megyében volt a legtöbb áldozat

A portálnak nyilatkozó Csákó Ibolya rendőr alezredes szerint az áldozatok egy részének szervezetében több más, pszichoaktív szer maradványait is megtalálták. A legtöbb haláleset Budapesthez és Borsod megyéhez köthető, de van már áldozata Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nógrád és Tolna megyében is.

Zacher Gábor korábban az InfoRádiónak nyilatkozott az új szerről. Azt mondta, nem véletlen az elnevezés, ez a szer ugyanis az erőről, a dühről és a nagyon intenzív hatásról szól. Az áldozatok először fáradtságra, szívtájéki fájdalomra és légzési nehézségre panaszkodtak, a halál beállta előtt görcsrohamuk volt, több esetben őrjöngeni kezdtek.


Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+2, +7 °C
Minimum:
0, +5 °C

Hazánkban pénteken délelőtt sok lesz felettünk a felhő, keleten fordulhat elő helyenként még eső, gyenge havas eső.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag