Okosdrog – nagy dózisban akár gyilkolhat is

Gyerekek és felnőttek is használnak stimulánsokat, a teljesítménykényszer sokakat felőröl.

Tartós alváshiánnyal, mentális és fizikai túlterheltséggel küzdve könnyen észrevehetjük magunkon kommunikációnk és teljesítményünk romlását. Sokan ilyenkor nyúlnak az úgynevezett „smart drug”-okhoz – azaz okos- vagy intelligens drogokhoz. Ezekről Zacher Gábor toxikológus mondta el tapasztalatait az RTL-nek. 

stimuláns, pirula, pörgető, tabletta
Nem csodaszer. Fotó: Getty Images

Nem csodaszer, ráadásul veszélyes is

„Smart drug” alatt azokat az akár természetben előforduló anyagokat, akár mesterségesen előállított vegyületeket értjük, amelyek valamilyen központi idegrendszeri hatással bírnak, ezáltal javul a koncentrációképességünk és a memóriánk. Azt viszont már az elején fontos leszögezni, hogy ezek nem csodaszerek. Ha valaki életében elolvasott három oldalt, és bevesz egy ilyen „fantasztikumot”, attól még nem fog egy nap alatt megtanulni egy nyelvet – érzékeltette Dr. Zacher Gábor az RTL-nek. A toxikológus szerint ráadásul azzal is számolnunk kell, hogy bizonyos szerek nem veszélytelenek, sőt ezek némelyike nagy adagban akár halálos is lehet. 

"Olyan teljesítménykényszerben élünk, amelyhez nehéz alkalmazkodni, ez lehet az oka, hogy ennyire népszerű lett az okosdrogok használata."

Tanuláshoz, munkához...

„Ebben nem csak a fiatalok érintettek. Számos munkakörben gyakori az éjszakázás, a túlmunka, és eközben az illető életének egyéb területein is meg kellene felelnie, partnerével, gyermekeivel is szeretne két értelmes szót váltani. Ilyen esetekben gyakran néznek utána az interneten, hogy hogyan tudnak jobban fókuszálni” – mondta el a toxikológus a portálnak.

A szakember a gyermekekre nehezedő teljesítménykényszert legalább annyira veszélyesnek ítéli meg a felvételi ponthatárokkal, a nyelvvizsga hajszolásával, az emelt érettségivel és a jó jegyek kényszeres szerzésével. Sajnos azonban fiatal korban az is gyakran okozója az okos drogok használatának, hogy a diákok gyakran hajnalig ülnek a számítógép előtt és játszanak, ezáltal természetes, hogy állandóan kimerültek, fáradtak. 

Az energiaitallal kapcsolatban a szakember elmondta: ha nem a tiltással operálnánk, hanem elmagyaráznánk a fiataloknak a miérteket, a szélsőséges eseteket, és megismertetnénk velük a rendszeres fogyasztás rizikóját, előbbre jutnánk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -1 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása után általában derült vagy gyengén felhős, napos idő várható, de a délnyugati megyékben délelőtt még lehetnek felhősebb körzetek is. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet a Tiszántúlon kísérhetik időnként élénk lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 12 fok között valószínű, míg késő estére -2 és +6 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!