Belegondolt? 8 évvel hamarabb vesztheti el dohányzó szeretteit

Ebben az évben a Nemdohányzó Világnap a nőket, a fiatal lányokat helyezi a középpontba, és a dohányzás káros hatásaira és veszélyeire kívánja felhívni a figyelmet. Ebből az alkalomból a Magyar Kardiológusok Társasága (MKT) a többi orvostársasággal karöltve összefogást szervezett, és a dohányzással kapcsolatos szabályozások szigorítása mellett érvelt.

Mint ahogy azt dr. Tóth Kálmán, az MKT főtitkára hangsúlyozta, a dohányzás hatékonyabb visszaszorításával a szív- és érrendszeri megbetegedések, és az ezek következtében kialakuló halálozás nagymértékű csökkenése valósulhatna meg. Az együttműködésben aktív szerepet vállaló szervezetek úgy vélik, hogy az eddigieknél jóval szigorúbb, radikálisabb szabályozás életbe léptetése szükségeltetik a tényleges eredmény eléréséhez.

A társaságok szerint ehhez a pillanatnyilag érvényben lévő jogszabályokat az európai normák alapján kellene módosítani, és betiltani a dohányzást a munkahelyeken és a vendéglátó-ipari egységekben, illetve megszigorítani a dohánytermékek árusítását.

Tudta-e?

A dohányzás következtében elvesztett embertársaink átlagosan nyolc évvel élhetnének tovább, ha felhagynának káros szenvedélyükkel.



Hazánk a dohányzást tekintve dobogós helyen áll a világranglistán. A személyenkénti éves magyar cigarettafogyasztás duplája a világátlagnak, vagyis fejenként több mint háromezer szálat füstölünk el. Évente 30 ezer ember veszíti életét a dohányzással összefüggő betegségek következtében, és ez a halálesetek mintegy húsz százalékát teszi ki.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslései szerint a világon jelenleg évente csaknem 3 millió ember halála vezethető vissza e káros szenvedély ártalmaira. Ez a szám az elkövetkező 10-20 évben 10 millióra emelkedhet, ami azt jelenti, hogy a Földön 3 másodpercenként meghalhat valaki a dohányzás következtében.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég a Dunántúlon havazás, másutt havas eső, főleg keleten eső is várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag