A génektől is függ, le tudunk-e szokni a dohányzásról

Egypetéjű és kétpetéjű ikerpárok dohányzásról való leszokását elemezve arra a következtetésre jutottak amerikai kutatók, hogy genetikai okok is közrejátszanak abban, mennyire sikeres valakinél a leszokás - számolt be az eredményekről a HealthDay című ismeretterjesztő portál.

A Coloradói Egyetem munkatársai tanulmányukban azt vizsgálták, hogy lehet-e genetikai háttere annak, ha egyeseknél kevésbé eredményes a leszokási szándék. Ehhez hatszáz ikerpár dohányzási szokásait követték nyomon és elemezték 1960 és 1980 között. A kérdőíveket kitöltő ikerpárok mintegy fele egypetéjű iker, másik fele kétpetéjű iker volt.

Mint az elemzésből kiderült, a kétpetéjű ikerpárok esetében az egypetéjűekhez képest gyakrabban fordul elő, hogy csak egyikük képes elhagyni szokását. Ebből arra lehet következtetni, hogy a sikertelen leszokási próbálkozások hátterében genetikai okok is vannak.

Az egypetéjű ikrek ugyanis azonos génkészleten osztoznak, a kétpetéjű ikrek génkészlete viszont eltérő, náluk különböző génváltozatok jelenhetnek meg. Ez alátámasztja, miért sikerül nagyobb eséllyel az ikerpár egyik tagjának a leszokás, mint a másiknak - vélik a kutatók.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

december 02. - december 08.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
7 680
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+7, +15 °C
Minimum:
-1, +5 °C

Hazánkban hétfon délelőtt változóan felhős lesz az ég, az erősen felhős és gyengén felhős időszakok egyaránt jelen lesznek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag