"Bezárkóztam a szobámba, apám törte rám az ajtót"

HáziPatika

A depresszió a kedélybetegség egyik formája, vezető tünete a többi között a mély lehangoltság, kilátástalanság és szomorúság, figyelemzavar, a motiváció hiánya. Megfelelő kezelés nélkül akár végzetes is lehet.

Sok érintett gondolja úgy, hogy egyedül van problémáival, ez azonban nem igaz: egyre több híresség vállalja fel példuál, hogy ők is megküzdöttek vagy jelenleg is küzdenek a "démonjaikkal". Nyíltságuk nem öncélú, saját érzéseik megosztásával szeretnének segíteni azoknak, akik hasonló helyzetben vannak. 

Kristen Bell

"Számomra a depresszió nem csupán szomorúságot jelent, nem csupán annyit, hogy rossz napom van, és egy ölelés majd rendbe tesz. A depresszió a magány és a kirekesztettség legteljesebb érzése" - írta a 39 éves színésznő 2016-ban a Time magazinban. Ekkor határozta el, hogy nem titkolózik tovább betegségével kapcsolatban, amely egyetemista korában alakult ki nála. "Haszontalannak éreztem magam, azt hittem, semmit sem tudok nyújtani, mintha egy totális csődtömeg lennék. Miután segítséget kértem, rájöttem, nem is tévedhettem nagyobbat."

Angelina Jolie

"Olyan közegben nőttem fel, ahol ha volt pénzed, hírneved, tudtál dolgozni és jól néztél ki, akkor - legalábbis mások szerint - mindened megvolt. Aztán amikor elértem mindezt, rájöttem, hogy nem is érezhetek ennél nagyobb ürességet. Fogalmam sem volt róla, mit kezdjek magammal, hogy miért vagyok olyan destruktív és szerencsétlen" - a 44 éves Angelina Jolie így mesélt fiatalkori depressziójáról a Wall Street Journalnak 2015 novemberében. A színésznő azt is elmondta: boldogtalansága egy idő után súlyos bűntudatba csapott át.

Angelina Jolie nyíltan beszélt depressziójáról
Angelina Jolie nyíltan beszélt depressziójáról. Fotó: Getty Images

Beyoncé

A 38 éves énekesnő az után lett depressziós, hogy együttese, a Destiny's Child feloszlott. "Nem ettem, nem mozdultam ki a szobámból. Úgy éreztem, rossz helyen vagyok az életemben. Nem tudtam, ki vagyok valójában, kik a barátaim. Egyedül voltam" - emlékezett vissza 2006 decemberében a CBS News-ban a nehéz időszakra.

Lady Gaga

Lady Gaga 2015-ben beszélt arról a Billboardnak, hogy létrehozott egy alapítványt, aminek a Born This Way (magyarul: Így születünk) nevet adta. A szervezet célja, hogy jobb hellyé tegye a világot, és ezzel segítséget nyújtson a fiatal generációnak. "Egész életemben depressziótól és túlzott szorongástól szenvedtem, és ez ma sem változott: minden egyes nap meg kell küzdenem a betegségeimmel. Azt szeretném, ha a gyerekek tudnák, hogy az emberek időről időre megélnek különféle mélységeket, de ez teljesen normális. Így születünk" - mondja a 33 éves énekesnő.

Miley Cyrus

A depresszió 11 legfontosabb jele

A major depresszió, vagy közismert nevén depresszió nem azonos azzal a hangulati nyomottsággal, amelyről az első kávé után panaszkodunk a borongós és hideg reggeleken a munkahelyünkön. Mutatjuk, miről lehet felismerni - részletek itt

Az énekesnő 2014 áprilisában árulta el az Elle-nek, hogy depresszióval küzd. "Olyan időszakon mentem keresztül, amikor teljes depresszióba süllyedtem. Bezárkóztam a szobámba, és az apámnak kellett rám törnie az ajtót. (...) Gyógyszerellenes vagyok, de egy idő után rájöttem, igenis szükségem van rá. Sokan úgy tekintettek a betegségemre, mint egyfajta hálátlanságra, pedig nem erről volt szó. Nem tudtam segíteni magamon" - magyarázta. Hozzátette: "az a baj, hogy az embereknek fogalmuk sincs, hogyan beszéljenek a depresszióról. Pedig teljesen normális, hogy néha nagyon szomorúak vagyunk."

Anne Hathaway

"Iszonyúan gyűlöltem magam, és nem tudtam, hogy szeressek egyáltalán bárkit is" - Anne Hathaway színésznő így írta le tinédzserkori önmagának érzéseit, amik sokáig pusztították mind a testét, mind a lelkét. A színésznő 2017 áprilisában, az ABC News-nak tárulkozott ki, akkor elmondta: végül a színészet segített neki kilábalni a betegségből.


Selena Gomez

"Öt évig voltam depressziós, ez alatt az időszak alatt mintha egy robotpilóta irányította volna az életemet. Úgy éreztem, a félelmeim, a fájdalmam, a szorongásom egész egyszerűen elsodor. Életem legijesztőbb szelete volt" - idézte fel tapasztalatait a Today magazinnak Selena Gomez. A 27 éves énekesnő állapota miatt kezelést is kapott, és ma már úgy érzi, a gyógyulás útjára lépett. "Így a helyes, hogy megosztottam a nyilvánossággal, mit éltem át. Nem volt könnyű: féltem attól, hogy elutasítanak, elítélnek. De tudom, hogy ettől nem leszek gyengébb, kevesebb - csak ugyanolyan ember, mint mások. Szükségünk van a segítségre, és arra, hogy segítsünk egymásnak."

Forrás: womenshealthmag.com

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+13, +18 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt szinte felhőtlen időben lehet részünk, a napsütésé lesz a főszerep.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag