A rendszeres séta meglepő előnye

Már egy kevés testedzés, így például az intenzív séta is jelentősen csökkentheti a depresszió kockázatát egy új tanulmány szerint.

Azoknál a felnőtteknél, akik heti 1,25 óra élénk sétának megfelelő fizikai mozgást végeznek, 18 százalékkal alacsonyabb a depresszió kialakulása kockázata azokhoz képest, mint akik egyáltalán nem aktívak fizikailag – állapította meg egy, a JAMA Psychiatry folyóiratban közzétett metaanalízis. A szerzők 15 korábbi tanulmány elemzésével összesen több mint 190 ezer ember adatait vizsgálták meg. Eredményeik szerint heti 2,5 óra intenzív sétával már 25 százalékkal csökkenthető a depresszió kockázata.

kutyasétáltatás, testmozgás
Hetente egy kevés séta is jelentősen csökkenti a depresszió kockázatát. Fotó: Getty Images

A testedzés előnyei akkor mutatkoztak meg legjobban a vizsgált csoportban, amikor a résztvevők a teljes passzivitással szakítva iktattak be rendszeres testmozgást a mindennapjaikba. Ami pedig a mennyiséget illeti, arra is fény derült, hogy az egészségügyi ajánlások megfogalmazott szint feletti testmozgás már nem jár további előnyökkel. A szerzők szerint eredményeik az életmóddal kapcsolatos ajánlásokat megfogalmazó egészségügyi szakemberek számára is fontosak lehetnek.

„Már heti háromszori séta is jobb mentális egészséget biztosít az embereknek, mintha egyáltalán nem mozognának” – hangsúlyozta Adam Chekroud, a Yale Egyetem professzora, egy hasonló, 2018-ban megjelent tanulmány szerzője. Egy 2020-ban közzétett tanulmány pedig azt emelte ki, hogy még a könnyű testmozgás is segít megvédeni a gyerekeket a depresszió kialakulásától .

A kutatás szerint napi 60 percnyi egyszerű testedzés 12 éves korban átlagosan mintegy 10 százalékkal csökkenti a depresszió kockázatát az érintettek 18 éves korára. E téren a futás, a kerékpározás és a gyaloglás éppúgy hasznos, mint akár a házimunka, a festés vagy a hangszeren való játék.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!