Miért élnek szüleikkel a harmincasok?

"Kirepültek a gyerekek" - itthon ezt egyre ritkábban és egyre később hallani. Helyette egy új szóval kellett megbarátkoznunk: a "bumeránggyerek" kifejezést azokra a fiatalokra használják, akik még a 20-as, 30-as éveikben sem hagyják el a szülői fészket, vagy hosszabb-rövidebb különélés után visszaköltöznek.

A fiatal európai felnőttek közel fele még mindig a szüleivel él, és sok esetben nincs is lehetősége, hogy saját lakásba vagy albérletbe költözzön. Az önálló élet megkezdésének időpontja az elmúlt évtizedek során Magyarországon is jelentősen kitolódott.
A "gyernőtt"-jelenség egész Európát érinti: az egyik legátfogóbb, 28 országra kiterjedő felmérés szerint a még mindig a szüleikkel élő 18 és 30 év közötti fiatalok aránya 2011-re 48 százalékra nőtt (36,7 millió ember). Az, hogy a fiatal európai felnőttek közel fele él a szüleivel, a gazdasági válsággal párhuzamosan megnövekedett munkanélküliséggel, illetve az ehhez kapcsolható anyagi nehézségekkel is összefügg, de vannak, akik egyszerűen félnek önállósodni, feladni a kényelmet.

Sok középkorú felnőtt még mindig a szüleivel él, félnek önállósodni

Sok középkorú felnőtt még mindig a szüleivel él, félnek önállósodni

Hosszúra nyúlt gyerekkor

Magyarországon is láthatóan kitolódott az önálló élet megkezdésének átlagéletkora: a KSH 2011-es népszámlálási adatai szerint a 20 és 39 év közöttiek közel harmada (31 százalék) lakik a szüleivel, az Eurostat információi alapján pedig a hazai fiatalok átlagosan 28,7 éves korukban hagyják el a szülői házat. Összehasonlításképpen ez jóval magasabb, mint a skandináv (20-22 év) és nyugat-európai országokban (24 év), viszont alacsonyabb, mint néhány kelet- és dél-európai országban (29-31 év).

A KSH adatai azt mutatják, hogy Európában a legkevesebb 20-39 éves Dániában él a szüleivel (7,6 százalék), míg a legtöbb Szlovákiában (50,5 százalék). A TÁRKI elemzése szerint 2008 és 2012 között 56-ról 66 százalékra nőtt az otthon élő 18-34 évesek aránya Magyarországon. Ami a nemeket illeti, a magyar férfiak átlagosan 30, míg a nők 27 évesen repülnek ki: ebben az is közrejátszik, hogy a lányok általában fiatalabb korukban házasodnak.

A felmérés szerint a legfontosabb megtakarítási célok közt szerepel a gyermekeink továbbtanulásának biztosítása és az otthonteremtésük segítése. Az időben elkezdett megtakarítással könnyebben vehetik az akadályokat - nemcsak a gyerekek, hanem a szülők is. Ha például gyermekünk 2 éves korától kezdve havonta félreteszünk 15 ezer forintot, 20 éves korára akár már 4 millió forinttal támogathatjuk otthonteremtését.

Létezik életre szóló, boldog házasság? Sokan biztosak abban, hogy nem létezik, sokan pedig egész életükben erre várnak. Dr. Belső Nóra pszichiáter szerint egyértelműen létezik, csak nem abban a formában, amelyben a legtöbben képzelik. Részletek!

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban szombaton délelőtt tovább csökken a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag