Kevés az igazán sikeres nő

Elkeserítően alacsony a tudományos ranglétrán magasra jutó nők száma - derült ki egy új tanulmányból.

A tanulmány 38 ország 541 egyeteméről és kutatási intézetéből származó adatokra épült. A mutatók szerint az élettudományi oktatáson és tudományos továbbképzésen részt vevő hallgatók több mint fele nő, az adjunktusok körében azonban már csak 42 százalék, a professzorok körében pedig mindössze 23 százalék a nők aránya - igaz, a számok intézményenként eltérőek.

nők, siker, pozíció, munka, nemek közötti egyenlőtlenség, tudomány
Nehéz dolga van a nőnek, ha feljebb akar jutni. Fotó: iStock

Kevesebb lehetőség, több kihívás

A tanulmányból kiderült, hogy a nőknek kevesebb lehetőségük van a bizottságok munkájában részt venni vagy tudományos találkozókon felszólalni. A tanulmány szerint a fő problémát a nők befolyásos pozícióba való kerülése és a pozíció megtartása jelenti.

Az eredmények alátámasztják a tudományos életben tevékenykedő nők egy részének véleményét, vagyis azt, hogy a nők körében nagyobb a lemorzsolódás aránya, mint a férfiak esetében. Sok nő ugyanis zaklatás, valamint az előléptetéssel és fizetéssel kapcsolatos kérdések miatt adja fel a karrierjét.


Nehezítő tényezők

"Nem kell a nő, mert elmegy szülni" - korábbi cikkünket ide kattintva olvashatja el!

A nők előre jutását nehezítő körülmények között szerepel továbbá a velük szembeni nem tudatos elfogultság, valamint a magánélet és a munkahely közötti egyensúlyozásból eredő feszültség. A nemek közötti egyensúly javításához ezért olyan intézményi szintű elkötelezettségre van szükség a tudományos életben, amely kiterjed a nők szakmai előmenetelének támogatására, illetve a megfelelő fellépésre a szexuális és egyéb zaklatások jelentését követően - véli Jessica Wade, a londoni Imperial College munkatársa.

Értékelje a cikket!

Kedves Doktornő! Harminc éves fiatalember vagyok és "munka váltás témával"fordulnék önhöz. Az első szakmám szobafestő,a második fodrász(alkalmazott) illetve rendelkezem vagyonőri vizsgával is(érettségi,angol alap nyelvvizsga,jogosítvány). Lényegében 22-23 éves koromtól a második szakmámban dolgozom,de úgy érzem már nem vonz ez a szakma(feszélyezve érzem magam a munkában/munkahelyen),de nehezen merek váltani,mert más területen kevés a tapasztalatom illetve a munkanélküliség esete is visszatart!!Főiskolára nehezen/nem tudok bejutni,mert dolgoznom kell és a magas tandíjat sem tudom fizetni.Néhányan azt tanácsolják inkább vállalkozzak,de nincs ismeretem ebben a témában,és a költségek is magasak.Szeretném az idegen nyelvet tanulni,de ezt főként a munkahely váltással tudom elérni(vagyonőri 24-48 munkarend)illetve egy estleges 2 munkahely lehetősége.Vannak munka lehetőségek,szakmákon belül ill. egyéb területeken szintén,de nem tudom hogyan döntsek?Próbálok anyagi és továbblépés(fejlődés)szerint tervezni,ill. már a külföldi munkákon is gondolkoztam. Sajnos anyagilag nem tudok független lenni,így még a szüleim házában élek,bár önálló "terepen". Jelenleg nincs párkapcsolatom,esetleg ez is okoz belső nyomást?? Szeretem a szüleimet,de talán önállósági/leválási problémákkal állók szemben?! Több velem egy korú ismerősöm már "saját" életet él,esetleg már gyermekük is van.! Nem értem mi lehet a probléma ill. megoldás?!Természetes ez a döntésképtelenség vagy valami lelki/pszichológiai probléma okozza a tanácstalanságot??Vagy több megoldandó probléma van?? Néha egy álom világban érzem magam,mintha ez nem is a valóság lenne?!!Kérem segítsen... Köszönöm

Kedves Kérdező! Levele alapján valóban nem éál olyan életformát, mely az ismeretei és az életkora alpján szükséges lenne. Én nem helyelem azt a gondolatot, hogy a szülőről le kellene válni. Inkább felnőtt-felnőtt relációt kellene kialakítani...

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+1, +7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt sok napsütésre van kilátás, szinte felhő sem lesz az égen.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag