A férfiak harmada több feleséget is vállalna

Egy Nagy-Britanniában végzett, friss kutatás eredménye szerint minden harmadik férfi nyitott lenne arra, hogy több feleséggel éljen együtt. A nők azonban ezt sokkal kisebb arányban fogadnák el.

Habár a nyugati civilizációban elsősorban a monogámia az elfogadott, több kultúrában a mai napig elfogadott a többnejűség, azaz a poligámia is. Úgy látszik, erre a nyugati országokban is lenne igény, legalábbis egy brit felmérés eredménye szerint a férfiak harmada nyitott lenne arra, hogy több feleséggel éljen együtt. A nők ugyanakkor már jóval kisebb arányban voltak oda ezért az ötletért - írja az Iflscience.

A Swansea Egyetem kutatói által végzett tanulmányban 147 férfit és 246 nőt kérdeztek meg arról, hogy nyitottak lennének-e a többnejűség gondolatára, ha az törvényes és konszenzuson alapuló lenne. Habár az ötlet nem aratott osztatlan sikert, a nemek között is jelentős különbség figyelhető meg annak megítélése tekintetében. A férfiak 30 százaléka nyitott lenne efféle kapcsolatra, szemben a nők 11 százalékával.

párkapcsolat
A férfiak harmada nyitott lenne a többnejűségre. Fotó: Getty Images

A férfiaknál arra voltak kíváncsiak, hogy megosztanák-e az életüket több nővel, a nőknél pedig arra, hogy komoly kapcsolatban élnének-e több férfival egyszerre. Rákérdeztek arra is, hogy fordított helyzetben hogyan éreznék magukat, vagyis akkor, ha a párjuk rajtuk kívül élne együtt más partnerrel. Értelemszerűen kevésbé volt népszerű az az elképzelés, hogy az adott személy "ossza meg" párját másokkal is, mint az, hogy neki legyen több párja egyszerre. A férfiak ebben is 4 százalékkal nagyobb arányban voltak nyitottak a nőknél, a poligámiára pedig három és félszer nagyobb arányban voltak nyitottak. Összességébe minden harmadik férfi számára lenne elfogadható, hogy egynél több felesége vagy hosszú távú barátnője legyen

A többnejűség egyébként egyáltalán nem új keletű dolog – egy korábbi tanulmány eredményei szerint a bronzkori családok is éltek már közösségben ilyen módon, miközben a világ számos kultúrájában jelen van a többnejűség a mai napig. Efféle közösségeket az állatvilágban is megfigyeltek, például baglyoknál és libáknál. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!