VR-szemüveg segíti a Semmelweis orvosait

Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen.

Magyarországon először alkalmaztak onkológiai beteg gyerekeknél olyan műtéti eljárást, ahol a beavatkozást megelőzően egy VR-szemüvegen keresztül virtuálisan megjelenítették a daganatot és annak környezetét, ezzel pontos képet kapva a tumor elhelyezkedéséről és a környező erek állapotáról. Az eljárásnak köszönhetően a műtéti idő lerövidíthető, a szövődmények kialakulásának esélye pedig csökken - közölte az egyetem az MTI-vel szerdán.

A Semmelweis Egyetemen közleménye szerint az első operációra januárban került sor a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegén, egy hétéves, a szimpatikus idegrendszer rosszindulatú daganatától szenvedő, neuroblasztómával kezelt gyermeknél. A tumor eltávolítása szövődménymentes volt, a beteg néhány nappal később már otthonában gyógyulhatott.

virtuális valóság
Virtuális valóság technika segíti a gyermeksebészek munkáját a Semmelweis Egyetemen. Fotó: Barta Bálint – Semmelweis Egyetem

"Az eljárás újdonsága a műtét előkészületében, a tervezésben rejlik. Az MR felvételek alapján egy szoftver segítségével háromdimenziós modellek készülnek a tumorról, melyeket VR-szemüveggel az operációt megelőzően megjelenítünk. A szemüvegben magunk előtt látjuk a daganatot, annak környezetét, a fontos képleteket és az ereket" - idézi a közlemény Prokopp Tamás gyermeksebészt, az első hazai műtétet végző orvost.

A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinika Tűzoltó utcai részlegének klinikai szakorvosa hozzáteszi, pontosan azt látják a szemüvegben, amit majd az operáció közben is, így még jobban, személyre szabottan készülhetnek fel a beavatkozásra. "Sokszor a daganat bizonyos szervek ereit is körbe növi, vagy eltolja azokat, tipikusan ilyenek például a veséhez tartozó erek, vagy az aortából induló nagy artériák, amelyek fokozott figyelmet követelnek a műtéti stábtól. Sérülésük esetén jelentős vérveszteség, akár a vese elvesztése is előfordulhat" - mutat rá Prokopp Tamás.

A VR-szemüvegnek és a 3D technikának köszönhetően a képek megjelenítése során az erek elhelyezkedésére, állapotára előre fel lehet készülni, ezzel csökkenthetők a különböző komplikációk. A technika alkalmazásától azt is várják, hogy a műtéti idő lerövidíthető legyen. Amennyiben pedig sikerül a szövődményeket és a beavatkozás idejét csökkenteni, akkor a felépülés is gyorsabb lesz.

A közlemény szerint a gyerekeknél alkalmazott technika hazai bevezetése egy sikeres együttműködés eredménye. Egy spanyol gyermekonkológiai centrummal való közös kutatás keretein belül első körben a neuroblasztómáknál használják, ami évente körülbelül hat-tíz operációt jelent itthon. A jövőben más típusú tumoroknál - máj, vese - is alkalmazható lesz az eljárás.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!