Ingyenes szűrővizsgálatokra mehetünk hétvégén

Sokszor természetesnek vesszük szívünk fáradhatatlan munkáját. Az idei Szív Világnapon arra szeretnék ösztönözi az embereket, hogy tegyenek maguknak olyan fogadalmakat, amelyekkel hozzájárulhatnak szívük épségének megőrzéséhez.

A kardiovaszkuláris megbetegedések a világ vezető halálokai közé tartoznak, mégis sokan nem veszik elég komolyan ezt a veszélyt mindaddig, amíg nem szembesülnek a problémával. A szív- és érrendszeri betegségek több áldozatot szednek Magyarországon, mint valamennyi más betegség, baleset és más halálok együttesen. Pedig a mindennapi életben bevezetett apró változtatásokkal csökkenteni lehet a szívbetegségek és a stroke kialakulásának kockázatát, ezen felül pedig még az életminőségünket is javíthatjuk vele. Éppen ezért szeptember 30-án, a Szívünk Napja elnevezésű rendezvényen a szervezők az életmódváltást szeretnék népszerűsíteni - több mozgást, a dohányzás elhagyását, egészségesebb táplálkozást - hitelesen, megalapozottan, közérthetően.

A Szív Világszövetsége (WHF) kezdeményezésére 2000 óta a világon mindenütt egyszerre rendezik meg a Szívünk Napját, melyhez hazánk az első évtől kezdve csatlakozott. A Magyar Kardiológusok Társasága és a Magyar Nemzeti Szívalapítvány minden évben szeptember utolsó vasárnapján, a Szívünk Napján hívja fel a figyelmet a szív és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a mindennapi életben is megvalósítható megelőzési módszerekre. A rendezvényre idén szeptermber 30-án kerül sor, amelynek a Millenáris ad majd helyet. Részletekért kattintson !

Ingyenes szűrővizsgálatok

A rendezvény középpontjában szív- és érrendszeri megbetegedések és megelőzéseik állnak, melyekkel kapcsolatban izgalmas szakmai előadásokon vehetnek majd részt a kilátogatok. A programok mellett pedig több tucatnyi kiállító, termékbemutató színesíti majd a napot.

Vigyázzunk szívünk egészségére!
Vigyázzunk szívünk egészségére!

A résztvevőknek lehetőségük lesz ingyenes szív- és érrendszeri szűrővizsgálatokon is részt venniük: a többi között vércukorszint-, koleszterin-, érszűkület-, vérnyomás-, testzsírmérésre kerül majd sor. Az alapszűrések mellett pedig lesz RR mérés, SCORE meghatározás és lehetőség nyílik WIWE EKG vizsgálat során a PF gyakoriságának vizsgálatára is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +8 °C

Estig a gomolyfelhő-képződés mellett még sok napsütésre számíthatunk, azonban az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak késő délutántól. Legfeljebb néhány helyen - főleg a Salgótarján-Nagykanizsa vonal mentén - fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Időjárási frontok nem okoznak ezen a napon kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra