Váratlanul menesztették az OGYÉI főigazgatóját

Indoklás nélkül menesztették az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatóját, Szentiványi Mátyást.

Pintér Sándor belügyminiszter visszavonta Szentiványi Mátyás, az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója megbízatását – tudta meg a Magyar Hang. "A mai nappal belügyminiszter úr visszavonta vezetői megbízatásomat, ami azt jelenti, hogy holnaptól már nem én leszek az OGYÉI főigazgatója" – írja a dolgozóknak küldött levélben Szentiványi. A menesztés oka egyelőre nem ismert. Szentiványi levelében arról is beszámol, hogy munkáját El Koulali Zakariás főigazgató-helyettesnek adja át, „aki most szabadságát tölti, ezért amíg ő vissza nem tér, addig Parapatics Tamás főigazgató-helyettes úr fogja a főigazgatói teendőket is ellátni”. A levélben azt is megírta: büszke rá, hogy majdnem öt évig lehetett ennek „a nagy múltú és nagy presztízsű” intézménynek a főigazgatója. 

Meglehetősen furcsa, hogy a váltásra a kijelölt utód szabadságának idején került sor, ami nyilvánvalóan ellehetetleníti a feladatok azonnali átadását-átvételét. Ez felveti annak lehetőségét, hogy a menesztésről szóló döntés nem volt előkészített, és hirtelen született meg – írja a honlap.

Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
5 megoldás a magas reggeli vércukorszintre – Így lenne érdemes kezdeni a napot
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +24 °C
Minimum: +12 °C

Általában napos idő lesz gomolyfelhőkkel, de az ország északkeleti harmadában az erőteljessé váló gomolyfelhő-képződés hatására zápor, zivatar előfordulhat. Az északi, északnyugati szél ismét nagy területen megerősödik.A csúcshőmérséklet 22 és 27 fok között várható. Késő estére döntően 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. Csütörtökön is hidegfronti hatás várható, amely fejfájást, ingerlékenységet és vérnyomás-ingadozást válthat ki az arra érzékenyeknél.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Milyen panaszokat okozhat a krónikus álmatlanság? Teszteld tudásodat! Mennyit tudsz az alvászavarok tüneteiről? Válaszolj 11 kérdésünkre, és kiderül!
kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?