Nem cserélik le a régi lélegeztetőgépeket

A közbeszerzési hatóság megsemmisítette a kórházfenntartó szervezet által sürgősségi és intenzív ellátásban alkalmazott lélegeztetőgépek és monitorrendszerek beszerzésére meghirdetett pályázatot - tudta meg a Népszava.

A büntetés tíz súlyos beteg kezelésének az ára. Ennek kiszabásakor figyelembe vették, hogy nem először kellett elmarasztalni az Állami Egészségügyi Ellátó Központot (ÁEEK). A közbeszerzési bíróság az egyik pályázó kérésére vizsgálta, hogy a kiírás mennyire nyitott valódi versenyt a szállítók között, és elfogadta a panaszos álláspontját, miszerint a műszaki paramétereket úgy fogalmazták meg, hogy a pályázaton csak egyetlen gyártó termékei felelhettek meg. Mivel erre a kórházfenntartó nem tudott elfogadható magyarázatot adni, a pályázatot megsemmisítették, és bírságot szabtak ki.

lelegeztető
Visszadobták a tendert, mert csak egy cég teljesíthette a feltételeket

Az 50 milliós büntetés befizetésére nincs halasztó hatálya annak, hogy a határozat ellen a kórházfenntartó bírósághoz fordulhat. Az összeg, amelyet két héten belül a kincstári számlára be is kell fizetni, legalább tíz nagyon súlyos betegség kezelésének az ára. Az pedig, hogy a tendert is megsemmisítették, azzal jár, hogy egyelőre elmarad a sürgősségi és a kórházi intenzív osztályokon a lélegeztetőgépek és betegőrző monitorok - több száz gép - cseréje.

A lap kérdésére, hogy milyen következménye van vagy lehet a közbeszerzési hatóság döntésének, azt válaszolták, hogy szerintük a lélegeztetőgéptender kiírása megfelelt számos, a pályázaton elinduló cégnek. Illetve a közbeszerzési döntőbizottság ugyan első fokon elmarasztaló ítéletet hozott a számukra, ám a bíróságon kérnek jogorvoslatot.

100 liternyi alkoholos kézfertőtlenítőt adományozna Semmelweis-napon a Rezidensek és Szakorvosok Szakszervezete. Szavazással dől el, hogy melyik budapesti kórház kapja meg az adományt. Részéletek!

Forrás: nepszava.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

5 tipp, hogy könnyebb legyen az életed allergiásként (X)

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +23 °C
Minimum: +8 °C

A nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk, azonban a nap második felében az északi tájak fölé vastagabb felhőtömbök is besodródhatnak. Legfeljebb néhány helyen fordulhat elő futó zápor. Az északi, északkeleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 10 és 16 fok közé hűl le a levegő. A nap során hidegfronti hatás lesz a domináns, ami sokaknál okozhat majd kellemetlen panaszokat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra