-2° - +7°
Kettős front

Koncert az Országos Mentőszolgálat javára

Jótékonysági koncertet rendeznek pénteken az Országos Mentőszolgálat javára a MoM Kulturális Központban, Budapesten.

A Segítő Hangok című rendezvényen a Magma Tűzszínház látványos produkciója után fellép az Apostol együttes, Bebe, Ács Bálint, Anita, Annamary, Baby Gabi, Bódy Magdi, Brunner Márta, Csepregi Éva, Lakatos Betti, Lakatos Yvette, Merienn, Pintácsi Viki, Rácz Kati, Zalatnay Sarolta és Báder Mária - közölte a szervező az MTI-vel.

A közönség a jegyek mellé a fellépő művészek dalaiból összeállított válogatás CD-t kap ajándékba a rendezvény helyszínén.

Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) feladata az életmentés, a sürgős ellátás biztosítása. Az OMSZ az életmentésen kívül alapfeladatként kizárólag mentő és őrzött betegszállításokat végez: olyan feladatokat, ahol a beteg állapota miatt sürgős segítségre van szükség, illetve ahol útközben is beavatkozások, vizsgálatok szükségesek. Éppen ezért, a nélkülözhetetlen eszközök megvásárlására, a mentőkocsik felszerelésére rendezik meg a pénteki jótékonysági programot.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

december 02. - december 08.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
7 680
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+1, +7 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag