"El kell kezdeni kriminalizálni a hálapénzt"

Dr. Kunetz Zsombor korábbi mentős, baleseti sebész szerint megfelelő energiabefektetéssel megszabadulhat a magyar társadalom a hálapénz rendszerétől. Az orvos a SOTE-n a napokban kirobbant botrányról is szót ejtett.

A közel húsz éve a magyar egészségügyben dolgozó szakember a HVG-nek adott interjúban elmondta, kellő politikai akarattal akár 2-3 éven belül kivezethető lenne a paraszolvencia, ettől függetlenül azonban talán húsz év múlva is életben lesz még ez a jelenség. "Szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem pusztán pénzkérdés. Kb. 600 milliárdot kéne beletolni az egészségügybe, ennek nagy részét bérfejlesztésre fordítva. De ez csak az eszköz a reformokhoz. Ezen kívül kampányolni kell a lakosság körében, majd el kell kezdeni kriminalizálni a hálapénzt" - fogalmazott dr. Kunetz Zsombor.

A kamara felelőssége

Kitért rá, a munka törvénykönyvének azon 2012-es módosítása nélkül, miszerint a kórházak adhatnak engedélyt a hálapénz utólagos elfogadására, bezárhattak volna az érintett egészségügyi intézmények. "Senki nem várhatja el orvosoktól, hogy 120-150 ezer forintért dolgozzanak és a napi nyolcórás munka mellett még 6-8 alkalommal 16 órát ügyeljenek. Ezzel viszont nem megoldották, csak kimondták a problémát" - mutatott rá.

A baleseti sebész szerint akár 2-3 év alatt is megszüntethető lenne a hálapénz
A baleseti sebész szerint akár 2-3 év alatt is megszüntethető lenne a hálapénz

A baleseti sebész szerint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) többet is tehetne a hálapénz elleni küzdelemben, mint eddig, kezdve a jelentősebb béremelések melletti lobbizástól a kisfilmekkel, kiadványokkal való kampányolásig. Hozzátette, az orvostársadalom egy része kifejezetten elvárná, hogy a kamara egyértelmű állásfoglalást tegyen az olyan ügyekben, mint például a SOTE II. számú Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján a pár napja kirobbant botrány . "A szakmát köpjük szembe, ha engedjük, hogy ezek az orvosok újra beteget fogadjanak" - hangsúlyozta dr. Kunetz Zsombor.

Szülés esetén szinte már elvárt a hálapénz, melyet kérdés nélkül fizetnek is az anyukák abban reménykedve, hogy a nagy pillanatkor minden a lehető legjobban zajlik majd. De mennyibe is kerül jelenleg egy "ingyenes" szülés? Részletek itt.

Valami elkezdődött

Az orvos kifejtette, ha el lehetett érni a budapesti olimpiai pályázat visszavonását, akkor a hálapénz kérdésében is elérhető a kívánt cél. "Kizárólag azért nem fordult még át az egészségügy, mert nincs meg ez a kritikus tömeg, ami azt mondja: szeretnénk kicsit tovább élni. Sándor Mária valamit megmozgatott, de még nem volt elég" - jelentette ki az oxiológus szakember.

Hogyan értékelhető a Másállapotot a szülészetben mozgalom tiltakozó flashmobja? Miért aggályos etikai szempontból a MOK elnökének személye? Mennyire általános a SOTE-n történt eset? A HVG többek között ezekről a témákról is kérdezte dr. Kunetz Zsombort a vele készült interjúban .

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +10 °C

Borult, esős idő várható. Sokfelé erősödik a csapadék intenzitása, nagyobb mennyiség a nap második felében hullhat. A Dunántúlon és a középső országrészben az északi szél megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 12 és 15 fok között valószínű. Késő estére 10 és 14 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg egy ciklon okoz változékony időjárást, az érzékenyeknél pedig kellemetlen tüneteket is kiválthat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra