Egynapos osztályt építenek a beteg gyerekeknek

Többfunkciós, Egynapos Osztályt építenek az egykori konyhából a Tűzoltó utcai gyerekklinikán, amely éjszaka sürgősségi ellátást nyújtana. A pontos kialakításról pedig magukat a gyerekeket kérdezik meg.

Egymillió forintot kapott a Zwack Unikum Nyrt.-től az Őrzők Alapítvány, hogy egy úgynevezett Egynapos Osztályt építsen a Tűzoltó utcai Gyermekklinikán. Mint prof. dr. Szabó András, a kórház igazgatója elmondta, a klinika majdnem 130 éve működik ebben az épületben, és igencsak rossz állapotban lenne, ha a társadalomtól nem kapnának időről időre támogatást. Az OEP ugyanis finanszírozza a gyógyszereket és biztosítja az orvosok, dolgozók fizetését, de épületfejlesztésre már nem futja.

Többfunkciós osztályt terveznek

A mostani projekt célja, hogy az épületközponti, földszinti területén elhelyezkedő egykori konyhát egy többfunkciós területté alakítsák át. Ennek lényege, hogy nappal Egynapos Osztályként működne, azaz a protokoll szerint a kis betegek megkaphatnák itt például az infúziójukat, ám délután hazamehetnének és az estét a családjukkal tölthetnék. Ráadásul mindezt egy olyan térben, amely elkülönül a kórházi osztálytól, ahol a súlyos betegeket kezelik. Este a kiürült területen pedig éjszakai sürgősségi ellátást biztosítanának.

Dr. Hauser Péter, a Tűzoltó utcai klinika hivatalos alapítványának, az Őrzők Alapítvány alelnöke elmondta: céljuk, hogy a gyerekek olyan helyen gyógyuljanak, ahol a szakmaiságon túl a környezet is a gyógyulást segíti. Ezért hoztak létre például tornatermet és baba-mama szobákat, ahol az anyukák együtt tölthetik az éjszakát a súlyosan beteg kicsikkel. Fontos állomás lenne az Egynapos Osztály is, hiszen így saját környezetükben, családjukkal tölthetnék a gyerekek az estéket. Mint dr. Hauser Péter fogalmazott, hangsúlyt fektetnek arra is, hogy ez az osztály nem úgy nézzen ki, mint egy kórház, ráadásul külön előnye, hogy nem kell "mélyen" bemenni a kórházba, nem kell átlépniük olyan küszöböt, amely mögött korábban nem jó dolgok történtek velük.



Megkérdezik a gyerekeket

Egy érintett anyuka, Borszékiné dr. Cserházi Erika, aki maga is az Őrzők Alapítvány önkéntese, azt emelte ki, hogy rendkívül fontos a gyerekeknek, hogy barátságos, szeretetteljes környezet vegye őket körül. Az Egynapos Osztály pedig biztosítaná, hogy a lehető legkevesebb időt kelljen a kórházban tölteniük. Hozzátette: országos rajzpályázatot indítanak kisiskolás (6-14 éves) gyerekeknek, hogyan képzelik el az új osztály kialakítását. Az ő terveik, ötleteik alapján fogja elnyerni végleges formáját az Egynapos Osztály.

Egymilliós adomány

Mint prof. dr. Szabó András kifejtette, a kivitelező cég vállalta, hogy ha a szükséges összeg fele összejön, elkezdik a munkát, ami így akár év végére be is tudnák fejezni. A pénz összegyűjtésének jelentős lökést adott a Zwack Unikum Nyrt. egymillió forintos felajánlása.

A cég képviseletében Zwack Izabella megköszönte, hogy segíthetnek és képviselheti a családi vállalatot egy ilyen cél megvalósításában. Kifejtette: már az alapító Zwack József is nagy hangsúlyt fektetett az adományozásra, a kórház pedig különösen fontos nekik, hiszen a Zwack vállalat alapítása óta a IX. kerületben működik. Hozzátette: "Ez a kórház egy példakép Magyarországon. Köszönjük, hogy vigyáztok a gyerekeinkre".

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-7, -2 °C
Minimum:
-12, -7 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt északon, északkeleten alig zavarja felhő a napsütést, délen azonban változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag