Egy Csepp Teszt ingyenes szűrésekkel, ezúttal Győrben

Az ECSET, azaz az Egy Csepp Teszt kezdeményezés május 21-én Győrben rendez ingyenes szűrővizsgálatokat, többek között melanomaszűrést, vérnyomás-, koleszterin-, testösszetétel és vércukor-mérést. Az Erős Antónia által alapított Egy csepp figyelem Alapítvány nemcsak az egészségesebb és tudatosabb életmódra szeretné felhívni az emberek figyelmét, de a legegészségesebb magyar nagyvárost is szeretné megtalálni.

A szűrésekre, illetve a hozzájuk kötődő tanácsadásra 11 és 16 óra között várják az érdeklődőket, a győri Megyeháza előtti téren.

Az érdeklődők kitölthetnek egészségteszteket, és lehetséges betegségekkel kapcsolatos rizikó-elemzést is kaphatnak a szakemberektől, sőt az alapítvány munkatársai abban is segítenek a szűréseken résztvevőknek, hogy eljussanak a megfelelő szakorvoshoz.

Az egész nyáron át tartó programsorozat lezárásaként november közepén, az ötödik Egy csepp Világnapon hirdetik ki, hogy melyik település nyerte el a legegészségesebb városnak járó címet.

Az Egy Csepp Teszt helyszíneiről és időpontjairól a www.egycseppfigyelem.hu-n az "Ingyenes mérések" menüpont alatt tájékozódhatnak.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
-3, +3 °C
Minimum:
-7, -2 °C

Hazánkban szombaton délelőtt általában gyengén felhős, derült lesz az ég, délen lehetnek felhősebb körzetek.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag