Alzheimer kór - fiatalon kimutatható?

Az Alzheimer-kórban szenvedők esetében már több évtizeddel a betegség előtt kimutathatók neurodegeneratív elváltozások, beleértve a tanulmányi eredményeket is - jelentette be amerikai tudósok egy csoportja.

Alzheimer-kór

Alzheimer-kór
A Dél-Floridai és Kentucky Egyetem tudósai az Alzheimer-kórral és rokon betegségeivel foglalkozó internetes folyóiratban tették közzé eredményeiket. Azok a betegek, akik haláluk előtt elbutultak, vagy a boncolás megerősítette az Alzheimer-kór jelenlétét és az átlagnál kisebb a fejméretük, fiatal korukban jelentősen elmaradt a tanulmányi eredményük társaikétól. Azoknál, akiknél ezek a betegségek nem álltak fenn, a fej mérete nem volt összefüggésben iskolai teljesítményükkel. A felnőttek koponyamérete alapján meg lehet becsülni a teljesen kifejlődött agy méretét.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az Alzheimer-kór klinikai megjelenése összefüggésben van a koponya méretével. Akiknek kisebb a fejük, nagyobb valószínűséggel mutatják a betegség jellegzetes tüneteit. A nagyobb agy védelmet biztosít az Alzheimer-kór ellen, akkor is normálisan tud működni, ha kimutatható szervezetükben a betegség. "Ha a betegséggel összefüggő agykárosodás korábbi életkorban kezdődik, akkor a kisebb agyméretűeknek kevésbé marad épen az agya, és ez befolyásolhatja az intellektuális képességeket azoknál, akikben kódolva van az Alzheimer-kór, így kevesebb iskolai végzettségük lesz" - állítja a szerző: James Mortimer. "Habár már évek óta tudjuk, hogy az alacsonyabb iskolázottságú emberek hajlamosabbak az Alzheimer-kórra, ez az első jelentés, mely megmutatja, hogy a csökkent iskolai teljesítmény a lappangó betegség egyik előjele lehet."

A tanulmány megerősíti, hogy az Alzheimer-kórra hajlamos emberek már évtizedekkel a betegség megjelenése előtt eltérnek egészséges társaiktól. Más tanulmányok kimutatták, hogy az Alzheimer-betegek rosszabbul teljesítenek bizonyos memória- és gondolkodási képességeket vizsgáló teszteken évtizedekkel a kór diagnosztizálása előtt. A tény, hogy a betegség kisebb jelei már évtizedekkel korábban jelentkeznek, hasznos lehet a veszélyeztetettek kiszűrésében, akik sokat nyerhetnek a megelőző terápiák által.

Animáció: HáziPatika.com
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+7, +12 °C

Hazánkban pénteken délelőtt változóan felhős lesz az ég, a Dunántólon néhol, a Tiszántúlon szórványosan alakulhat ki gyenge eső, záporeső, egy-egy zivatar is előfordulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag