Adóbevallásnál erre figyeljen, ha tartósan beteg

Havonta 6300 forint kedvezményt érvényesíthetnek személyi jövedelemadójukból a tartósan betegek, a súlyos fogyatékkal élők, ami akár 5 évre visszamenőleg is igényelhető.

Honyek Péter adószakértő az M1 aktuális csatornán elmondta, ezt a kedvezményt mindenki csak saját maga után veheti igénybe, és nem lehet egyszerre tartós betegség és súlyos fogyatékosság esetén is élni vele.

A személyi jövedelemadóról szóló törvényben személyi kedvezményként említett adókedvezmény a kezelőorvos által kitöltött igazolással vehető igénybe, értéke pedig a betegség fennállásának hónapjaira külön-külön vonatkozóan az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százaléka.

Ide kattintva böngészheti azon betegségek teljes listáját, amelyek igazolt fennállása esetén igényelhető a személyi kedvezmény.

Emellett a munkáltatóknak nagy összegű szociális hozzájárulási adókedvezménye van egészségkárosodott munkavállaló foglalkoztatásakor: a minimálbér kétszereséig a bér felett gyakorlatilag nem kell pótlólagos járulékot fizetniük.

Akár több mint 75 ezer forint adókedvezmény is megilletheti a tartós betegeket
Akár több mint 75 ezer forint adókedvezmény is megilletheti a tartós betegeket

A rehabilitációs járulékon is csaknem egymillió forintot spórolhat a munkáltató. Ha valaki felvesz egy megváltozott munkaképességű munkavállalót, akit elegendő 4 órában foglalkoztatni (és amelynek költsége 700-750 ezer forint), ennyivel kevesebbet kell fizetnie ezen a címen.

)
Béres Csepp 50 (X)

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +1, +11 °C
Minimum: -4, +5 °C

Erősen felhős, borult lesz az ég, sokfelé lehet eső, zápor. Megélénkül, megerősödik a délies szél, 2, 11 fokos maximumhőmérsékleteket mérhetünk. Pénteken erős kettősfronti hatás érvényesül. A szívbetegek állapota romolhat, emellett keringési panaszok és vérnyomás-ingadozás is jelentkezhet. Alacsony hő- és komfortérzettel kell számolni, a tompuló reflexek miatt a balesetveszély is fokozódik. Érdemes megnézni a meteogyógyász® mai videóját! A légszennyezettség közepes, kissé csökken. A légnyomás süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások: