A szakértők szerint kihagyható a szájból szájba lélegeztetés az újraélesztés során

Kövessen minket!

A legújabb eredmények tükrében az Amerikai Szív Szövetség azt szorgalmazza, hogy a hirtelen szívhalál esetén csak szívmasszázst alkalmazzanak, a szájból szájba lélegeztetés pedig elhagyható.

A szövetség bíztatja a lakosságot, hogy senki se álljon tanácstalanul, míg valaki meghal a keze közt, hanem akkor is kezdjen hozzá az újraélesztéshez, ha nem biztos abban, hogy véghez tudja vinni.

"Szeretnénk, ha elterjedne a köztudatban az, hogy előképzettség nélkül is segíthetünk a hirtelen szívhalál áldozatain" - mondta Dr. Michael Sayre, az Ohioi Egyetem munkatársa, a szövetség azon csoportjának vezetője, akik az új javaslatokat tették. "Két dolgot kell tennünk: hívjuk a mentőket, majd erősen és gyorsan kezdjük pumpálni az illető mellkasának középső részét" - javasolja Sayre.

A csak kézzel végzett újraélesztés során megszakítás nélkül percenként százszor kell nyomást gyakorolnunk a mellkasra egészen a mentők érkezéséig, akik átveszik az esetet, de ha elérhető, akkor használjunk automatikus külső defibrillátort.

A fenti eljárást csak felnőttek esetében végezzük, akik váratlanul összeesnek, leáll a légzésük és nem reagálnak semmire. Ha egy gyermek ájul el, ott nagyobb a valószínűsége valamilyen légzési zavarnak, és ebben az esetben szájból szájba lélegeztetést kell alkalmazni. Azonban mindkét esetre igaz, hogy a valami több mint a semmi.
Körülbelül 310 000 amerikai hal meg évente hirtelen szívmegállás következtében a kórházakon kívül vagy éppen a sürgősségi osztályon. A kórházon kívüli eseteknél csak 6 % az esély van a túlélésre, bár ez az arány erősen függ a helyszíntől. Azok, akik újraélesztését haladéktalanul megkezdik, két-háromszor nagyobb arányban maradnak életben. Sajnos a betegnek csak kevesebb mint harmada kapja meg ezt az elengedhetetlen segítséget.
Meteogyógyászati teszt

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +8 °C
Minimum:
-4, +1 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt pár órára kisüt a nap, északnyugaton kezdődik erősebb felhősödés, de csapadék még nem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag