A kórházi kártérítési perek fonákja

Mind gyakrabban hallunk olyan perekről, melyekben betegek, vagy hozzátartozóik nem egyszer csillagászati összegeket követelnek kórházaktól, egy - szerintük - elhibázott orvosi beavatkozás, műhiba miatt. Dr. Hantos Ádám ügyvédi és orvosi diplomával is rendelkezik, így egy adott peres ügyet nem csak jogi, hanem orvosi szempontból is meg tud ítélni. Őt kérdezte a hirügynökség a kártérítési perek hátteréről.
Hantos Ádám szerint sajnos sok esetben alaptalanul támadják az orvosokat, főleg a bulvársajtóban. Szomorúnak tartja, hogy egy-egy eset kapcsán - általánosító jelleggel - az egész orvostársadalmat vádolják. A betegek vagy hozzátartozóik, de az egészségügyi intézmények is általában peren kívül szeretnék megoldani az ügyeket. Az, hogy az esetek több mint ötven százalékában erre nem kerül sor, arra vezethető vissza, hogy az intézmények olyan felelősségbiztosítással rendelkeznek, ahol a káresetenkénti kifizetési limit egy-egy kórház esetében ötmillió forintra, évente összesítve pedig ennek a tízszeresére korlátozott. Mivel a betegek követelése sok esetben meghaladja ezt az összeget, az ötmillió forint feletti részt a kórházaknak saját pénztárcából kellene megfizetni. Ismerve a kórházak anyagi helyzetét, ezt gyakran nem tudják vállalni - ecseteli a helyzetet Hantos Ádám.
A kérdésre, mit tehet az orvos, ha alaptalanul vádolják az orvos-ügyvéd így válaszolt: Eddig nem találkoztam olyan esettel, amikor az orvos indított volna eljárást rágalmazás vagy jó hírnév megsértése miatt betegével vagy a médiával szemben. Pedig elvben erre volna lehetősége, az eljárás befejezéséig mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Ha bebizonyosodik a vétlenség, az orvos vagy a kórház a médiától helyreigazítást kérhet, de komolyabb összegű kártérítést is követelhet. Talán azért nem szoktak ezzel a lehetőséggel élni, mert ismét nyugodtan szeretnének dolgozni, elegük lett a meghurcolásból.
Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni - és ezt a betegek gyakran elfelejtik -, hogy a legkisebb műtétnek is van kockázata. A szakma szabályainak mindenben megfelelő orvosi ellátás mellett is felléphet előre nem látható szövődmény, ezért a kockázatért viszont nem az orvos a felelős. Hozzáteszem, hogy ezekről a lehetséges kockázatokról a beteget a beavatkozás előtt minden esetben írásban tájékoztatni kell. Ha így történt a beavatkozás, a rendben végrehajtott műtét esetleges tragikus kimenetele nem róható fel az orvosnak.
Tudni kell azt is, hogy önmagában egy diagnosztikai tévedés még nem műhiba. Csak abban az esetben tekinthető annak, hogyha az orvos nem tett meg mindent, nem végzett el minden szükséges vizsgálatot annak érdekében, hogy helyes diagnózist állíthasson fel.
A legtöbb per a szülészet, nőgyógyászat, sebészet és fogászat területén indul. Orvosi hibák bármely orvosi szakmában előfordulhatnak, de az említett területeken jellemzően sok a fiatal, aktív korú páciens, akik jóval nehezebben viselik el, ha bármiféle egészségkárosodás alakul ki a beavatkozás után - mondta el a szakember.
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+20, +27 °C
Minimum:
+15, +20 °C

Hazánkban szerdán délelőtt erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag