A jövőben így alakul át az egészségügy

Az egészségügy folyamatos fejlődésével egyre újabb és újabb technológiák válnak a mindennapi gyakorlat részévé. Ami a közeljövőt illeti, már most is megfigyelhetők olyan trendek, amelyek hamarosan szervesen beépülhetnek a betegellátás rendszerébe.

Hamarosan 3D-nyomtatóval nyomtathatják a gyógyszereket a betegek számára a patikákban.

"A pandémia megsürgette az egészségügy digitalizációját és fejlesztését. Az amerikai Egészségügyi Információs és Irányítási Rendszerek Társasága (HMISS) által kiadott jelentés szerint az egészségüggyel foglalkozók 80 százaléka tervez digitális technológiákba fektetni a következő öt évben" - írja amerikai anyalapja alapján a Forbes.hu. A cikk olyan technológiai trendeket vesz sorra, amelyek e befektetések zömét lefedhetik.

A távegészségügyi eszközök egyre fontosabbá válhatnak a közeljövőben
A távegészségügyi eszközök egyre fontosabbá válhatnak a közeljövőben

Előtérbe kerül a távgyógyítás

A koronavírus-pandémia kezdetén a járványügyi óvintézkedések miatt számos egészségügyi vizsgálat történt telefonon vagy az online térben. A fertőzésveszély mérséklése mellett ugyanakkor egyéb tényezők is vannak, amelyek indokolttá teszik a távegészségügyi eszközök használatát. Kifejezetten előnyös lehet például azon elzárt, távol eső területeken, ahol kevés az orvos. Mindehhez a jövőben olyan technológiai felszerelésekre lesz szükség, amelyek viselés közben képesek nyomon követni a páciens legfőbb vitális paramétereit, szívverését, stressz- és véroxigénszintjét, ezeket az adatokat pedig valós időben közvetítik az orvos számára.

Embermodelleken kísérletezhetnek a kutatók

Egyre több iparágban alkalmazzák az úgynevezett digitális, avagy virtuális ikreket, azaz olyan modelleket, amelyek bizonyos rendszereket vagy eseményeket szimulálnak. Az orvoslásban ezzel a módszerrel virtuális betegeket alkothatnak, amelyeken gyógyszereket és eljárásokat tesztelhetnek. Egyelőre csupán egy-egy szervre alkalmazható ez a megközelítés, de a tudomány arra törekszik, hogy teljes testeket is lehessen modellezni. Végeredményben boncolásokat és kísérletek lehetne elvégezni valós emberi vagy állati testek nélkül. "A virtuálisiker-technológia gyorsabb és olcsóbb megoldásokat hozhat az orvostudomány számára, emiatt az év egyik legfontosabb technológiai kutatása lehet" - írja a lap.

Egyénre szabott gyógyszerek jöhetnek

A hagyományos gyógyszerek úgy készülnek, hogy a lehető legtöbb ember számára hatékony segítséget nyújtsanak, miközben a lehető legkevesebb mellékhatást idézik elő. A genomika, a mesterséges intelligencia (AI) és a virtuális ikrek technológiájának fejlődésével azonban mind személyre szabhatóbbá válhat az orvostudomány. Ennek szemléletes példája a svéd Empa egészségügyi központ, ahol AI és szoftveres modellezés segítségével készítenek előrejelzést, hogy egy adott betegnél milyen és mekkora dózisban javasolt gyógyszert alkalmazni a panaszaira. A norvég Novo Nordisk pedig a Glooko nevű egészségügyi céggel közösen megalkotott egy olyan rendszert, amely cukorbetegeknél avércukorszintés egyéb tényezők alapján saját étrendet és edzéstervet állít össze a páciens számára.

)
Sebkezelési rutin (X)

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22, +27 °C
Minimum: +9, +14 °C

Délelőtt a napsütést gomolyfelhők is zavarják, ezekből néhol kisebb eső, zápor is kialakulhat. Délután a hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett a jelen lévő gomolyfelhőkből záporokra, zivatarokra is számítani lehet. A szél napközben élénk északkeleti lesz. Hajnalban 9, 14 fok várható. A hőmérséklet csúcsértéke 22, 27 fok között alakul.

Egészséget befolyásoló hatások: