Sérülést okozó beavatkozások

A születési sérülések sokféle tünet, téves cselekvés, fejlődési elakadás formájában nyilvánulhatnak meg, és a legtöbb esetben zsákutcába vihetik a szenvedő alany életét anélkül, hogy az illető bármit is tudna baja eredetéről, okáról.

Ezúttal akörül vizsgálódunk, hogy a különféle szülészeti beavatkozások milyen maradandó nyomokat hagyhatnak a megszületett gyermek, majd felnövő ifjú, és végül felnőtt életében, lelki szerkezetében. Írásunkban igyekszünk az egyes beavatkozások következményeire szorítkozni.
Ehelyütt a negatívumokról számolunk be, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a szülészeti beavatkozásoknak csak ilyen következményei lennének. Magától értetődően a szükséges orvosi beavatkozások eredményesek lehetnek, ugyanakkor a negatív következményekről vagy egyáltalán nem esik szó - mert azokat elhallgatják -, vagy csak nagyon ritkán veszik figyelembe. A szülészeti beavatkozások sok mindenre kihatnak, így az egyén munkaképességére, karrierjére, kapcsolataira, kommunikációjára és szexualitására.

Érzéstelenítés

A szülészeti beavatkozások következményeinek taglalását kezdjük az anesztéziával, az érzéstelenítéssel. Egy felmérés szerint (Shanley 1994) az összes szülések 80 százalékában alkalmaznak fájdalomcsillapítót és érzéstelenítőt. Ehhez képest elenyésző azoknak a tanulmányoknak a száma, amelyek a szerek későbbi hatásaival foglalkoznak. Két amerikai tudós, Haire és Windle gyermekek vizsgálatából arra a következtetésre jutott, hogy az agyi károsodás és neurológiai zavarok növekvő száma a szülészeti beavatkozásokra vezethetők vissza, főleg azokra a gyógyszerekre, amelyeket a terhesség alatt és a szüléskor adnak a kismamáknak. Emerson saját kutatásai alapján arra a megállapításra jutott, hogy a szülés alatti érzéstelenítés sok lelki probléma fellépéséért felelős a gyermeknél: az anya-gyermek kötődés zavaráért, sokkszindrómáért, kontrollzavarokért és így tovább. Nézzük most egy kicsit részletesebben a felsorolást!

A kötődés zavarai

Emerson összehasonlító megfigyeléseket végzett a fájdalomcsillapítás, illetőleg a gyógyszeres beavatkozás nélkül világra hozott újszülöttek körében szignifikáns különbséget fedezett fel az újszülöttek kötődési viselkedésében. A gyógyszeres beavatkozást megúszó babák gyakrabban vettek fel szemkontaktust anyjukkal, hosszabban tudtak koncentrálni a kapcsolatra, a kölcsönösség magasabb szintjére jutottak: a tapasztalatszerzés gyakrabban volt közös, például együtt nevettek egy különös zajon, felfigyeltek egy szokatlan madárhangra, illatra, vagy egy új helyzetre. Az anyák pedig sokkal könnyebben felismerték gyermekük sírásának jelentését. (Például azért sírtak, mert viszketett a bőrük, vagy nedves volt a pelenkájuk, vagy rosszat álmodtak, éhesek, szomjasak voltak vagy a hasuk fájt stb.) Emersonnak ezek után nem volt nehéz arra a következtetésre jutnia, hogy azoknak a babáknak a kötődése bizonyult erősebbnek anyjukhoz, akik nem szenvedtek el születési traumát.
Nézzük most meg egy konkrét példán, hogy az érzéstelenítés hogyan csökkentheti a kötődés erejét. Emerson olyan paciensekkel dolgozott regresszív technikákkal, akiknek édesanyja érzéstelenítőt kapott a szülés alatt. A regresszióban ezek a paciensek kábultságról és az anyjukkal való kapcsolat elvesztéséről számoltak be. Mind a kívánságuk, mind a képességük csökkentett, hogy az anyjukkal kapcsolatba kerüljenek. A terápiás tapasztalatok alapján azt lehet mondani, hogy egy jó anya-gyermek kötődés a születés utáni első két napon magas fokú tudatosságot és figyelmi koncentrációt igényel.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+14, +20 °C
Minimum:
+7, +13 °C

Hazánkban szombaton délelőtt a Tiszántúlon gyengén felhős, másutt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag