Nem fáj a spirál

Korábbi tudományos eredmények alapján széles körben elterjedt feltételezés, hogy a réztartalmú méhen belüli fogamzásgátló eszköz súlyosbítja a menstruációs fájdalmakat. A svéd Göteborgi Egyetem Sahlgrenska Akadémiájának munkatársai ezt cáfolták.

Összesen 2100 nőt vontak be a 30 éven át tartó adatgyűjtésbe. A tanulmányban 1962-ben, 1972-ben és 1982-ben született 19 évesek magasságát, súlyát, terhességeit, gyermekeit, menstruációs fájdalmait és fogamzásgátlási módszerét rögzítették.
A legutóbbi eredmények szerint, amelyek a Human Reproduction című szakfolyóiratban jelentek meg, a rezet tartalmazó méhen belüli eszköz használóinál nem jelentkezett erősebb fájdalom, mint a nem hormonális fogamzásgátlást (például óvszert) választóknál, illetve mint a nem védekezőknél. Sőt, a hormontartalmú méhen belüli eszköz vagy kombinált tabletta használatakor, továbbá szülés után enyhébbek a vérzéssel jelentkező panaszok.



"Óriási szükség van a menstruációs fájdalommal kapcsolatos kutatásokra. A vérzéstől szenvedő nők arányának csökkentése mérsékelné a munkahelyi és iskolai hiányzásokat, valamint visszaszorítaná a fájdalomcsillapítók fogyasztását" - mondta Ingela Lindh, aki szerint a friss tanulmány értékes információval szolgál az orvosok és a felhasználók számára egyaránt a méhen belüli eszközök megfontolásakor. "A nők gyakran rossz információkat kapnak arról, hogy az egyes fogamzásgátlási lehetőségek miként befolyásolják a menstruációs fájdalmat" - tette hozzá Lindh.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaArcfiatalítás

40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaA kollagén és a hyaluronsav természetesen is jelen van a szervezetünkben, ám az idő múlásával egyenes arányosan csökken a mennyisége. És mindez látható is lesz előbb vagy utóbb: megereszkedik, vízhiányossá és ráncossá válik a bőr.

Foglalj orvost!
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+27, +32 °C
Minimum:
+16, +21 °C

Hazánkban hétfon délelőtt gyengén vagy közepsen felhős lesz az ég, elvétve lehet csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag