Megdőlt egy durva tévhit a menstruációról

Noha hónapról hónapra mintegy 1,8 milliárd nőt érint a Földön, mégis számos mítosz és félreértés kering a köztudatban a menstruációról. Ezek közé tartozik, hogy kihatással lehet a kognitív képességekre.

A felvetést osztrák kutatók cáfolták meg egy január végén a Neuropsychopharmacology című folyóiratban megjelent tanulmányukban. Mint azt az IFLScience írja, a kutatócsoport a verbális és tájékozódási képességeket vizsgálta, és az eredmények szerint nem jelentkezett számottevő változás ezekben a női ciklus folyamán. Mindez arra utal, hogy a korábbi elméletekkel ellentétben a hormonszintek fluktuációja nem befolyásolja az említett kognitív képességeket.

menstruáció, menzesz, havi vérzés, fiatal nő, naptár
Tévhit, hogy a menstruáció kihatással lenne a nők kognitív képességeire. Fotó: Getty Images

Egészen pontosan korábban úgy tartották, hogy a verbális teljesítmény javul, míg a tájékozódási képesség romlik az ovulációt megelőző szakaszban és a luteális fázisban. A kutatók több kísérletet is lefolytattak ennek ellenőrzésére 18-35 év közötti, hormonális fogamzásgátlót nem szedő, cikluszavart nem tapasztaló nők bevonásával. Az egyik kísérlet során az önkénteseknek otthon kellett különböző kognitív feladatokat elvégezniük egy 80 napig tartó, két-három menstruációs ciklust felölelő időszakban. Egy másik kísérletben pedig laboratóriumi körülmények között végeztek el teszteket vagy két-három nappal az ovulációjukat megelőzően, vagy egy héttel a következő periódusok előtt. Ezen felül nyálmintát is vettek tőlük hormonszintjeik meghatározásához.

Tényleg egymáshoz idomulhat a közeli kapcsolatban álló nők menstruációs ciklusa? Mutatjuk, mit mond erről a tudomány.

Mindebből kirajzolódott, hogy a hormonális ingadozás a menstruációs ciklus alatt nincs érdemi kihatással az agyműködésre. „Arra a következtetésre jutottunk, hogy a verbális és térbeli tájékozódási képességek viszonylag stabilak a menstruációs ciklus során a nőknél” – olvasható a tanulmányban. A szerzők hozzáteszik azonban azt is, hogy lehetnek kivételek, hiszen a különböző nők szervezete másként reagál a menstruációra. Jelentkezhetnek számottevő kognitív változások például azoknál, akik az átlagosnál érzékenyebbek a hormonális változásokra, vagy akiknek rendszertelen a ciklusa. Éppen ezért a kutatók további vizsgálatokat tartanak indokoltnak a témában.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A párásság és ködfoltok feloszlását többórás, keleten sok napsütés követi. Emellett csak kevés gomolyfelhő képződik, ugyanakkor emellett észak, északnyugat felől átmenetileg több helyen is megnövekszik, helyenként meg is vastagszik a fátyolfelhőzet. Csapadék nem lesz. A délies szél csupán a Fertő tágabb térségében élénkülhet meg, máshol gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 21 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 7 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!