A magyar nő ennyit költ szőrtelenítésre

Júliusban tetőzik a szőrtelenítő termékek és női borotvák eladása, amelyre tavaly június és idén május között több mint másfél milliárd forintot költöttek el a magyar nők, jellemzően drogériákban - közölte a Nielsen piackutató.

A magyar nők 1,4 milliárdot költenek szőrtelenítésre

A piackutató kiskereskedelmi indexe szerint szőrtelenítő termékekre, így gyantára, gyantacsíkra és szőrtelenítő krémre 1,4 milliárd forint értékben költöttek a magyarok a vizsgált időszakban, 16 százalékkal többet mint egy évvel korábban. 

Melyik testrészt hogyan szőrtelenítsük?

A nyár a szőrtelenítés időszaka még azoknak is, akik a hűvösebb időben nem igazán törődnek ezzel, hiszen a rövid és ujjatlan ruhákban, a fürdőruhákban a legkisebb szőrszál is látszódhat. Azonban érdemes többféle szőrtelenítési módszert is alkalmazni a testünkön. Lássuk ezeket!

Sokat szőrtelenítenek a magyar nők, drogéria szőrtelenítés szőrnövekedés borotválás gyantázás szőrtelenítő krém
A női borotvák piaca májusban lendül fel

A gyantacsík 540 millió forint értékű forgalma egyötödével haladja meg az előző évet, míg mennyiségben 16 százalékkal nőtt a forgalma. A különféle krémek éves forgalma közelít a 450 millióhoz. A hagyományos gyanta a harmadik helyre kapaszkodott fel értékben 12, mennyiségben 7 százalékkal nagyobb forgalmával.

Hol veszünk borotvát?

A női borotvák piaca a jó idővel egy időben, májusban lendül fel, és kitart a teljes nyári szezonon át, így a teljes éves eladás több mint harmada a nyári hónapokban történik. Mindez tavaly június és 2018 májusa között 310 millió forintot tett ki, 9 százalékkal többet mint az előző év azonos időszakában.


A Nielsen adatai szerint 100 borotvából 56 terméket drogériában vásárolnak a magyarok, míg a hipermarketekben az értékesítések közel negyede történik. Budapest és környéke a borotvaeladások közel felét érte el értékben, míg a délnyugati régióra az összforgalom mindössze tíz százaléka esik.

7 furcsa hely, ahol egy nő szőrösödhet

A hormonális változásoknak köszönhetően ott is felbukkanhatnak szőrszálak a testünkön, ahol eddig nem. Ennek oka, hogy az ösztrogénszint csökken, a tesztoszteronszint nő a szervezetben. A témáról itt olvashat bővebben.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

március 16. - március 22.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
13 300
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
-1, +5 °C

Hazánkban szerdán délelőtt derült égre tekinthetünk fel.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag