Kevesebb a Parkinson kóros a dohányosok között

A kávét kedvelők és a dohányosok ritkábban betegszenek meg Parkinson kórban, mint azok, akik nem rabjai e két szenvedélynek - állapították meg amerikai kutatók megerősítve a témával kapcsolatos néhány korábbi vizsgálat eredményét.
A megelőző időszakban több alkalommal is elhangzott szakmai körökben olyan vélemény, miszerint a koffein és a nikotin, illetve a nem szteroid tartalmú gyulladáscsökkentő gyógyszerek bizonyos fokú védelmet nyújtanak a Parkinson megbetegedés kialakulásával szemben, átfogó jellegű, egész családra kiterjedő vizsgálatokat azonban mindeddig nem folytattak a témában.
Az észak-carolinai Duke egyetem egyik kutató csoportja Parkinson kórban szenvedő betegeket és családtagjaikat vizsgálva jutott arra a megállapításra, hogy - egészséges családtagjaikkal összehasonlítva - a megbetegedés által sújtott páciensek esetében 44 százalékkal kisebb volt a valószínűsége annak, hogy valaha hódoltak a dohányzás szenvedélyének és 70 százalékkal valószínűtlenebb volt az, hogy a vizsgált időszakban is dohányosok voltak.
Hasonló összefüggést állapítottak meg a kávéfogyasztók esetében is, azaz egyértelmű fordított arányosságot fedeztek fel a koffeinfogyasztás mennyisége és a Parkinson kór előfordulása között. A nem szteroid tartalmú gyulladáscsökkentőkkel kapcsolatban viszont ilyen összefüggésre nem bukkantak - derült ki a HealthDay News elnevezésű egészségügyi portálon megjelent írásból.
A kutatók egyelőre nem találtak magyarázatot  a jelenségre. Egyes feltételezések szerint a dohányzás, illetve a kávéban lévő koffeintartalom módosíthatja a Parkinson kór előidézésében szerepet játszó genetikai hajlamot. A tények pontos értelmezéséhez és az okok felderítéséhez azonban még átfogó vizsgálatokra van szükség - írta a hírportál idézve az Archives of Neurology című szakfolyóirat áprilisi számában megjelent tanulmányt.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Bőrbetegségek, melyek viszketést okoznakBőrviszketés

Bőrbetegségek, melyek viszketést okoznakA viszketésnek nagyon sokféle oka lehet

Hogy gondozzuk fekvőbeteg családtagunkat?Betegápolás

Hogy gondozzuk fekvőbeteg családtagunkat?Mi segíthet ebben a nehéz időszakban?

Székrekedés tünetei és kezeléseSzékrekedés

Székrekedés tünetei és kezeléseMi okozza a bélmozgás lanyhulását?

A vénás keringés közelebbrőlKeringés

A vénás keringés közelebbrőlAz aranyeres panaszokat vénapangás okozza

Hogyan zajlik a prosztatavizsgálat?Prosztata

Hogyan zajlik a prosztatavizsgálat?Negyvenéves kor felett ajánlott évente szűrni

Olvassa el kapcsolódó cikkeinket

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+3, +8 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban hétfon délelőtt a napsütést csak kevés felhő zavarja, csapadék pedig sehol sem alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag