Rosszak a liftek az ORFI-ban, lépcsőznek a mozgásszervi betegek

Napok óta nem használható egyik személyfelvonó sem az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben (ORFI). Egyelőre nem ismert, mikorra tudják elhárítani a hibát.

„Nagyon-nagyon nehezen jutottam fel a legfelső emeletre. De a lejutás az viszont sírva-ríva ment, mert ilyen fájós térddel ezt a sok lépcsőt megtenni embertelen” – panaszkodott az RTL Híradónak egy 80 éves nő, aki a rossz liftek miatt nem is feküdt be a kórházba. Van olyan beteg is, aki azt kérte, hogy szakítsák meg az egyébként három hétre tervezett kezelését, mert nem bírta az állandó lépcsőzést. Egy név nélkül nyilatkozó kórházi dolgozó szerint az épület három liftjéből kettő hosszabb ideje, a harmadik legalább egy hete nem működik már, de bővebb tájékoztatást ők sem kapnak az ügyben.

Az RTL Híradó megkereste az Országos Kórházi Főigazgatóságot (OKF) arról érdeklődve, hogy várhatóan mikorra készül el a liftek javítása. Az OKF a kérdéssel az ügyben illetékes Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság felettes szervéhez, a Pénzügyminisztériumhoz irányította a médiumot, ahonnan azonban a riport adásba kerüléséig nem érkezett válasz. Az ORFI annyi tájékoztatást adott az ügyben, hogy addig is, amíg a liftek üzemképességét sikerül helyreállítani, több intézkedéssel igyekeznek segíteni a betegeknek. Ezek pontos mibenlétéről ugyanakkor nem árultak el részleteket.

Borítókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
időskor
A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +11 °C

Az átvonuló hidegfront felhőzete reggel elhagyja a keleti és déli tájakat is. Mögötte ismét napos idő várható felhőátvonulásokkal. Reggelig helyenként még másutt is, napközben viszont már főként az északkeleti harmadban lehet számítani esőre, záporra, illetve egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél többfelé megerősödik, néhol viharos széllökések is előfordulhatnak.A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 16 fok közé csökken a hőmérséklet. Hétfőn markáns hidegfronti hatás alakítja időjárásunkat, így a frontérzékenyek nehéz napra számíthatnak.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
kvíz
Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!