Béka mentheti meg a cukorbetegek életét

Egy dél-amerikai békafajból készített gyógyszer akár ötven százalékkal is megnövelheti az inzulintermelést a kettes típusú cukorbetegek szervezetében.
A felnőttkori, más néven kettes típusú cukorbetegségben szenvedők millióinak jelenthet segítséget az Amazonas-medencében élő különleges állatfaj, a nagy harlekinbéka ( Pseudis paradoxa ). A dél-amerikai állatfaj nyálkás bőrében kutatók ugyanis olyan anyagot találtak, amely képes stimulálni az emberi szervezetben az inzulintermelést.
Az észak-ír University of Ulster és az arab UAEU egyetem közös kutatócsoportja úgy gondolja, a békából kinyert  pszeudin-2 nevű peptid mesterségesen előállított verziója ötven százalékkal is megnövelheti az inzulintermelést az emberi szervezetben. Az ebből előállított gyógyszerrel a cukorbetegek feltehetőleg sikeresen tudnák állapotukat kontrollálni akkor is, amikor diétájuk változtatása vagy az általuk szedett gyógyszerek már nem képesek segíteni.
Angliában létezik már hasonló jellegű gyógszer, amelyet az észak-amerikai viperagyík nyálából készítenek, ez azonban annál is hatásosabb lehet. Az ulsteri egyetem egyik kutatója, Yasser Abdel-Wahab úgy nyilatkozott, a peptidek kémiai felépítése hasonló az emlősökben található vércukorszabályozó vegyületekhez, az újonnan előállított pszeudin-2 pedig hatalmas segítséget jelenthet a kettes típusú cukorbetegség kezelésében, egyelőre azonban még nincsen olyan állapotban, hogy embereken is tesztelhessék.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-1, +5 °C
Minimum:
-8, -2 °C

Hazánkban kedden délelőtt többnyire erősen felhős lesz az ég, helyenként tartósan párás, ködös maradhat az idő.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag