Az emberek többsége támogatná a kegyes halált

A kegyes halál lehetőségéről kérték ki egy csaknem 69 ezer főt számláló, egészségügyi témákkal foglalkozó Facebook-csoport tagjainak véleményét. Mutatjuk, mit gondolnak.

Mit gondolsz, foglalkozniuk kell a jogalkotóknak a kegyes halál lehetőségének jogi kidolgozásával, törvénybe iktatásával és megvalósításával? – tették fel a kérdést az Egészségügyi szakirodalmi tallózó elnevezésű Facebook-csoportban. A tagok közül már csaknem 2700-an szavaztak, és a válaszadók 95 százaléka az „Igen”-re voksolt. Mindössze 2 százalék válaszolt nemmel, a maradék 3 százalék pedig bizonytalan a kérdést illetően.

orvos az eszméletlen beteg kezét fogja
Az emberek többsége támogatná a kegyes halált. A kép illusztráció, forrása: Getty Images

Miért ne lehetne ez is alapvető emberi jog?

A kérdéshez a rengeteg szavazat mellett több mint 70 hozzászólás is érkezett. Tibor szerint például nem csak a méltóságteljes életet kellene alapvető jogként kezelni, hanem a méltóságteljes halált is. „Természetesen olyan mértékű és alapos szabályozással, amely a visszaéléseket a lehető legjobban kivédi” – fűzte hozzá. Katalin bevallotta, hogy már több rákos családtagjának haldoklását is végignézte, és véleménye szerint számukra „megváltás lett volna” a kegyes halál. Andrea pedig a következőket mondta a témáról:

Ez egy olyan kérdés, aminek megoldásában máris jelentős késésben vagyunk. Miért ne dönthessek még ép ésszel arról, hogy akarok-e vagy sem fájdalommal, mások belátására hagyatva, kiszolgáltatottan kínlódni, szenvedni, vegetálni? A döntés lehetősége miért ne lehetne alapvető emberi jog?”

Karsai Dániel indította el a „lavinát”

A kegyes halál, illetve az aktív eutanázia kérdése egyébként az utóbbi néhány hétben fokozott társadalmi figyelmet kapott, miután Dr. Karsai Dániel negyvenhat éves ügyvéd, alkotmányjogász egy Facebook-posztjában közölte, hogy gyógyíthatatlan betegségben – amiotrófiás laterálszklerózisban (ALS) – szenved, és az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult az aktív eutanázia engedélyezésének kérdésében. Bejegyzéséhez rengetegen hozzászóltak, köztük néhány sorstárs is.

„Szerintem nagyon furcsa, hogy orvosokat gyilkossággal és az eutanáziát kérőt öngyilkossággal bélyegezzük meg, holott ez nem gyilkosság, hanem könyörületesség. Mindenképpen az, ha rajtam segít valaki, hogy ne szenvedjek tovább” – emelte ki a szintén ALS-es Dunavölgyi Erzsébet néhány héttel ezelőtti beszélgetésünkben. Azóta pedig – Dr. Karsai Dániel kezdeményezését támogatva – egy petíciót is indított az aktív eutanázia hazai engedélyezése érdekében.

„Ez már egy vegetáció, nem élet” – Két-három évet élhet még az ALS-es óvónő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.