-2° - +7°
Kettős front

A diabétesz kockázatáról árulkodó gének

A genetikai variációk négy olyan területét azonosították, amely a diabétesz jelentős kockázatáról árulkodnak, míg az ötödik, a TCF7L2 nevű gén magával a betegséggel kapcsolatos.

A kutatók szerint eredményeik segíthetnek a diabétesz okainak és lehetséges kezelési módjainak feltárásában. Az is bebizonyosodott, hogy a betegségeket okozó gének azonosításához mennyire fontos az egész génkészlet feltérképezése.

- Új eredményeink alapján genetikai teszttel előre tudjuk majd jelezni, hogy mekkora valakinél a 2. típusú diabétesz kialakulásának kockázata - mondja a londoni Imperial College kutatója, Philippe Froguel.

A 2. típusú diabétesz előfordulásának gyors növekedését általában környezeti tényezőknek tulajdonítják, például annak, hogy több az étel, illetve csökkent a mozgás szükségessége, de a lehetősége is. A genetikailag arra hajlamos embereknél ezek a tényezők együttesen elősegítik a cukorbetegség kialakulását.

A kutatók közel 7 ezer önként jelentkezőt vizsgáltak meg, legtöbbjük cukorbeteg volt, és közülük számos esetben a felmenők között is volt cukorbeteg. Egy új génchip-technológia lehetővé tette, hogy a vizsgált személyek DNS-én az apró különbségeket rövid idő alatt azonosítsák.

A diabétesszel összefüggő génvariációk elemzése alapján a kutatók azt állítják, hogy az embernél evolúciós úton jött létre a cukorbetegség iránti hajlam. Ez is alátámasztja az az elméletet, mely szerint azok a biológiai tulajdonságok, melyek az éhezés túléléséhez még fontosak voltak, a bőség idején betegségeket okoznak.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

december 02. - december 08.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
7 680
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+1, +7 °C
Minimum:
-2, +3 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag