Nem használnak a köhögésre szedett gyógyszerek

Egy új, svájci szakemberek által készített tanulmány szerint nincs rá bizonyíték, hogy az elhúzódó köhögés kezelésére szedett gyógyszerek bármilyen jótékony hatással járnának. Sőt van, aki inkább a negatív mellékhatásokat tapasztalja meg.

A páciensek 3-8 hete küzdöttek köhögéssel

A svájci Bázeli Egyetemen dolgozó Benjamin Speich és kollégái a pácienseket véletlenszerűen két csoportba osztották a tanulmány keretében végzett klinikai vizsgálat során, ahol az egyik csoport gyógyszeres, a másik pedig placebós kezelést kapott. A szakemberek minden szóba jöhető készítményt - többek között az asztmás rohamok kezelésére és megelőzésére alkalmas szalbutamol, valamint egyéb, kodeintartalmú készítményeket - számításba vettek, leszámítva a hagyományos kínai orvoslásban használt szereket. A résztvevő páciensek átlagosan 3-8 hete küzdöttek köhögéssel.

Nem használnak a köhögésre szedett gyógyszerek
A páciensek egy része inkább a negatív mellékhatásokat tapasztalja

Negatív mellékhatásokat is tapasztaltak

A kutatók szerint a placebóval összehasonlítva a gyógyszerek egyetlen esetben sem gyorsították fel jelentősen a gyógyulás folyamatát vagy javították a páciens állapotát, miközben a páciensek 14 százaléka tapasztalt olyan negatív mellékhatásokat, mint fejfájás, hányinger, mellkasi fájdalom és néhány esetben a köhögés súlyosbodása. - Munkánk azt mutatja, hogy noha a köhögés az egyik leggyakoribb ok, amiért az emberek orvoshoz fordulnak, még sincs hatékony módszer az elhúzódó köhögés kezelésére - írták a kutatók a British Journal of General Practice című szakfolyóiratban.

A köhögés olyan reflex, amely segít megtisztítani a légutakat az idegen és az irritáló anyagoktól. Ha sokáig elhúzódik a köhögés, néhány házi módszer is segíthet csillapítani, például az alábbiak.


Méz és forró italok javasoltak

Orvosi rendelvény nélkül kapható köhögés elleni gyógyszerekre világszerte évente több mint négymilliárd dollárt (1121 milliárd forint) költenek az emberek. Benjamin Speich szerint a gyógyszerek felírása helyett a háziorvosoknak biztosítaniuk kellene a pácienseiket arról, hogy a tünetek saját maguktól fognak enyhülni - gyógyszeres kezelés nélkül is.  A mostani tanulmányt megelőzően az angliai közegészségügyi szolgálat - Public Health England (PHE) - azt javasolta mindenkinek, hogy mézzel és forró italokkal kezelje a torokfájást ahelyett, hogy antibiotikumot iratna fel az orvosával.

Értékelje a cikket!

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaArcfiatalítás

40-hez közel nem ördögtől való a szépségtablettaA kollagén és a hyaluronsav természetesen is jelen van a szervezetünkben, ám az idő múlásával egyenes arányosan csökken a mennyisége. És mindez látható is lesz előbb vagy utóbb: megereszkedik, vízhiányossá és ráncossá válik a bőr.

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+28, +33 °C
Minimum:
+13, +18 °C

Hazánkban szombaton délelőtt az ország nagy részén napos, gyengén felhős idő várható, északkeleten a magasra törő gomolyfelhőkből záporok, zivatarok kialakulhatnak.

Egészséget befolyásoló hatások:
erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag