Koronavírus: hogyan állítható meg a járvány?

Ha egy járvány rohamosan terjedni kezd, nagyon nehéz megállítani. A koronavírus kapcsán négy olyan szimulációt is készítettek, amely segíthet megérteni a kórokozók továbbterjedését, így meggátolni azt.

A koronavírus terjedése kapcsán a legtöbb országban ugyanaz a forgatókönyv zajlott le: a kezdeti kisszámú megbetegedés néhány hét után ugrásszerű növekedésbe kezdett, és már emberek ezrein jelentkeztek a tünetek. Ez történt kezdetben Kínában, illetve az Egyesült Államokban is, ahol egyes forgatókönyvek nem zárják ki a 100 millió körüli megbetegedést sem, ha a fertőzöttek aránya a jelenlegi ütemben haladva háromnaponta megduplázódik.

Koronavírus: kinek jár a home office? Munkaügyi szempontból különleges helyzetet teremt a mostani koronavírus-járvány. A témával kapcsolatos legfontosabb tudnivalókat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért Felelős Államtitkársága gyűjtötte össze. Kattintson a részletekért!

A karanténnál is hatékonyabb a személyes izoláció

A betegség terjedését persze jelentősen befolyásolja, hogy milyen intézkedéseket hoz az adott ország, illetve mennyire tartja be azt a lakosság, és valóban kerüli-e a nyilvános helyeket és az érintkezést másokkal. A The Washington Post négy olyan lehetésges forgatókönyvet is vázol, amellyel egy rendkívül virális, de nem létező betegség terjedését mutatják be.

A simulitis névre keresztelt, kitalált kór minden érintkezéskor azonnal továbbterjed, így egy 200 fős közösségben meglehetősen gyorsan terjedésnek indulna. Az ábra barna színnel jelöli a betegek arányát, amely ugrásszerűen megnő, majd a járvány lecsengésével ugyanígy lecsökken. A "domb" egyik oldalán szürkével jelölve az egészséges, a kórokozóval még nem érintkező, a másikon pedig rózsaszínnel a már kigyógyult populáció.

A betegség korlátozások nélkül gyorsan terjedni kezd. Fotó: The Washington Post
A betegség korlátozások nélkül gyorsan terjedni kezd. Forrás: The Washington Post

Egy másik szimuláció szerint a kormányzat által kijelölt karantén egy ideig képes lassítani a terjedést, teljesen megállítani azonban nagy valószínűséggel nem fogja a kórokozót. Mivel a munkájuk miatt nagyon sokan ingáznak egyik városból a másikba, teljesen lezárni egy közösséget napjainkban szinte már megoldhatatlan. Emiatt - a második ábrán látható módon - a betegség egy kicsit később és lassabban ugyan, de terjedni fog.

A közösség karantén alá vonása sem jelent teljes megoldást. Fotó: The Washington Post
A közösség karantén alá vonása sem jelent teljes megoldást. Forrás: The Washington Post

A harmadik szimulációban az úgynevezett szociális távolságtartás hatásait vizsgálták meg egy járvány terjedésekor. Ilyenkor csak a lakosság negyede hagyja el a lakóhelyét, míg a háromnegyedük otthon marad, és nem érintkezik senkivel. Ebben az esetben a vírus is sokkal lassabban képes továbbterjedni, és az egészségügyi ellátórendszert sem terheli le egyszerre a túl sok beteg. Ezen az ábrán már jól látható, hogy maradt a populációnak egy szürkével jelölt hányada, amely egyáltalán nem találkozott a fertőzéssel.

Ha a lakosság háromnegyede bezárkózik, a betegség rengeteg emberhez nem jut el. Forrás: The Washington Post
Ha a lakosság háromnegyede bezárkózik, a betegség rengeteg emberhez nem jut el. Forrás: The Washington Post

A leghatékonyabb persze akkor lenne a védekezés, ha a populáció minden tagja bezárkózna a lakásába és kerülné az érintkezést a másikkal legalább annyi ideig, amíg a kórokozó fertőzőképes maradhat. Persze ilyen megoldás csak elméleti síkon létezik, az utolsó viszont megmutatja, mennyivel nehezebb a kórokozó terjedése akkor, ha csak minden nyolcadik ember lép ki a négy fal közül.

Ha csak minden nyolcadik ember hagyja el a lakását, a járvány alig képes terjedni. Forrás: The Washington Post
Ha csak minden nyolcadik ember hagyja el a lakását, a járvány alig képes terjedni. Forrás: The Washington Post

Persze a kórokozók továbbterjedését számtalan tényező befolyásolja az időjárástól a lakosság egészségi állapotán át a kormányzati intézkedésekig. A szimulációk azonban ismét felhívják a figyelmet a koronavírus terjedése óta egyre többet hangoztatott intelemre: aki csak megteheti, a járvány alatt maradjon otthon!

Mire kell figyelni, amikor tartós élelmiszert vásárolunk egy esetleges karanténra? Fagyasztási kisokos, szavatossági idő, rothadási veszély, és sok más fontos tudnivaló az nlc.hu cikkében!

Forrás: The Washington Post

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.