Koronavírus: eddig marad meg az ellenanyag

Magas a gyógyultak ellenanyagszintje akár négy hónapig is.

Magas az ellenanyagszint akár négy hónapig is az új koronavírus okozta COVID-19-ből gyógyultaknál egy nagy léptékű új kutatás szerint. Korábbi tanulmányok azt állapították meg, hogy az új koronavírus ellen a fertőzöttek szervezetében termelődött ellenanyag (antitestek) szintje néhány hónap alatt meredeken zuhan. Ez erős kétségeket vetett fel arról, hogy mennyire tartós a védettség a felgyógyultaknál.

Négy hónappal a gyógyulás után is kimutatható az ellenanyag

A kedden megjelent tanulmány több mint 30 ezer izlandi lakost vizsgált és azt az eredményt kapták, hogy a fertőzöttek több mint 90 százalékánál nagy volt az ellenanyag koncentrációja akár négy hónappal a gyógyulás után is.

Az eredmények új fényt vethetnek a vakcinák védelmének tartósságára és az újrafertőződés kockázatára - idézte a Reuters Kari Stefanssont, a vizsgálatot végző deCode Genetics vezetőjét.

A kutatók több mint 30 ezer izlandi ellenanyagszintjét vizsgálták meg, hogy képet kapjanak, hányan fertőződhettek meg az új koronavírussal és pontosabb információkhoz jussanak a gyógyultak immunrendszerének állapotáról.

Az ellenanyag koncentrációja gyógyulás után hónapokkal is magas. Fotó: Getty Images
Az ellenanyag koncentrációja gyógyulás után hónapokkal is magas. Fotó: Getty Images

Eredményeik alapján úgy becsülték, hogy a lakosság mintegy egy százaléka kaphatta el a fertőzést. Közülük 56 százaléknál állapították meg laboratóriumi PCR-teszttel a vírus jelenlétét. Tizennégy százalékuknál nem állítottak fel hivatalos diagnózist, de karanténba kerültek, mert ki voltak téve a fertőzésnek. A maradék 30 százalék esetében az ellenanyag-vizsgálat korábbi fertőzést állapított meg.

A PCR-teszttel fertőzöttnek nyilvánított 1215 páciens 91 százalékánál a diagnózis utáni első két hónapban nőtt az ellenanyagszint, majd magas szinten maradt - írták a tudósok a The New England Journal of Medicine című szaklap friss számában.

Az eredmények egyetlen ország homogén lakosságán alapultak, így lehet, hogy a világ más országaiban nem ugyanezek az arányok jönnének ki. Arra azonban felhívták a figyelmet, hogy nem tudni, a gyógyultak ellenanyaga megvédi-e őket az újrafertőzéstől.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
demencia
Ennél a vércsoportnál nagyobb a demencia rizikója
tojásfogyasztás
Kiderült, hogyan a legegészségesebb a tojás – Így szívódik fel belőle a legtöbb D-vitamin
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Általában napos idő várható erőteljes gomolyfelhő-képződéssel. A gomolyok össze is állnak, illetve szétterülnek, ezáltal napközben erősen felhős időszakok is lesznek. Csapadék nem várható. Az északkeleti szél sokfelé lesz élénk, olykor erős. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő. A szerdán térségünkbe érkezett hidegfront orvosmeteorológiai hatása csütörtökön is érezhető marad, de fokozatosan gyengül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!