Koronavírus: a spanyolok már a negyedik oltást kínálják

Spanyolországban a veszélyeztetett betegek már kaphatnak negyedik védőoltást is.

A spanyol egészségügyi minisztérium csütörtökön engedélyezte, hogy a más betegségük miatt súlyosfertőzéskockázatának kitett páciensek megkaphassák a koronavírus elleni védőoltás negyedik adagját. A szaktárca közleménye szerint a kijelölt csoportba tartoznak például a transzplantáltak, a dialízis vagy kemoterápiás kezelés alatt álló betegek. A második ismétlő oltásra öt hónappal az előző dózis beadása után kerülhet sor.

Pfizer-vezér: tavaszra lesz vakcina az omikron ellen

Márciusra elkészül a Pfizer az új koronavírus omikron variánsa ellen optimalizált oltóanyaga fejlesztésével - árulta el Albert Bourla, az amerikai gyógyszergyártó cég vezérigazgatója.

Maximalizálták az antigéntesztek árát

Carolina Darias egészségügyi miniszter a nap folyamán jelentette be azt is, hogy kiterjesztik a koronavírus elleni oltás harmadik, emlékeztető dózisának korhatárát, így már minden 18 év feletti jogosult lesz rá. Ez mostanáig a 40 év felettiek számára volt elérhető, akiknek a 61 százaléka már élt a harmadik oltás lehetőségével.

Az oltási rendben további változást jelent, hogy a harmadik oltást a második után öt hónappal lehet kérni, az eddigi fél év helyett. Friss fertőzés után pedig legalább négy hetet kell várni, mielőtt valaki oltást kaphat.


A tárcavezető beszámolt arról is, hogy szombattól már nem lehet 2,49 eurónál (1043 forint) drágábban árulni antigénteszteket a gyógyszertárakban. A tesztek ára eddig átlagosan 5-10 euró között volt. Az egészségügyi minisztérium csütörtök esti jelentése szerint egy nap alatt 159 ezerrel nőtt a fertőzöttek száma az országban az omikron variáns terjedése miatt.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+2, +7 °C
Minimum:
-6, -1 °C

Hazánkban kedden délelőtt gyengén felhős, derült lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag