HIV-vakcina: ott tartunk, ahol húsz évvel ezelőtt

Nincsenek közelebb a kutatók a HIV (humán immundeficiencia vírus) elleni védőoltás kifejlesztéséhez, mint húsz éve - jelentette ki David Baltimore Nobel-díjas biológus, az Amerikai Tudományfejlesztési Szövetség (AAAS) éves konferenciáján Bostonban.
David Baltimore az Amerikai Tudományfejlesztési Szövetség (AAAS) elnökeként a neves tudományos szervezet február 14. és 18. között zajló konferenciájának nyitóbeszédében tért ki az AIDS (szerzett immunhiányos tünetegyüttes) elleni küzdelem pillanatnyi állására.
"Nagy a kihívás, mert a HIV immunológiai kézbentartása azt jelenti, hogy a kutatóknak le kell győzniük a természetet, olyat tenni, amelyre a természet a maga négymilliárd éves evolúciós előnyével nem volt képes" - mondta Baltimore.
Ez a küzdelem azonban sokkal fontosabb annál, semhogy feladhatnánk, annak ellenére, hogy egyesek szerint soha nem találják meg a vakcinát - véli a Nobel-díjas tudós.
Úgy tűnik, a vírus kicselezi az emberi immunrendszert, kifejlesztette azt a képességet, hogy megvédje magát. Az eddigi kísérletek mindegyike kudarccal végződött, ezért az oltóanyag után kutató tudósok mostanra pesszimisták lettek.
A sikertelenség ellenére minden kifejlesztett új technológiát kipróbálnak ezen a területen is, például a gén- és őssejtterápiát, amelyek még gyerekcipőben járnak. Baltimore, aki a HIV vírus vezető nemzetközi szaktekintélye, bízik benne, hogy találnak olyan vektorokat, melyekkel bejuttathatók a terápiás gének az őssejtekbe.
Baltimore virológusként 1975-ben megosztva kapta meg az orvosi Nobel-díjat egy enzim felfedezéséért, melyről később kiderült, hogy ezt használja a HIV vírus az emberi sejtben való sokszorozódásakor.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
Mikor nincs rendben a hüvely?Intim gondok

Mikor nincs rendben a hüvely?A legtöbb nő találkozik élete során valamilyen, a hüvelyt érintő problémával

Betegség, amely minden nőt érinthetInkontinencia

Betegség, amely minden nőt érinthetFőleg szülés után érinti a nőket, de bárkinél felléphet

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Végbélvérzés

Végbélvérzés: aranyér vagy daganat?Mindenki megrémül, ha a vécépapíron vért vesz észre

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Beteghang

"Ha rákja van, nem fog meghalni azonnal"Brjeska Dóránál 2013 őszén diagnosztizáltak áttétes mellrákot

A nátha gyógynövényes kezeléseNátha

A nátha gyógynövényes kezeléseNagyon sok gyógynövény van, amelyet bevethetünk, hogy felvegyük a harcot

60 felett így kell sportolniSport

60 felett így kell sportolniBár csökken az állóképesség és az izomerő, mégis fontos, hogy továbbra is sportoljunk

Otthoni megoldások orrfolyásraOrrfolyás

Otthoni megoldások orrfolyásraA jelenség oka a hideg, a megfázás, illetve az influenzavírusok

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyAnyajegy

Nagy baj lehet, ha viszket az anyajegyMiért fontos a rendszeres szűrés?

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
-1, +6 °C
Minimum:
-4, 0 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult marad az ég, főleg az ország délnyugati felén várható csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag