A mutációk védenek a maláriától

Budapest/Berlin, 2007. június 4. (MTI) - Afrikában naponta ötszáz gyerek hal meg maláriában, ugyanakkor kutatók arra jöttek rá, hogy az emberi öröklési állományban kialakult bizonyos mutációk védenek a betegséggel szemben.
A Die Welt című német napilap online változata beszámol arról is, hogy a ghánai Kumasi Egyetem trópusi betegségekkel foglalkozó kutatói az eddigi legátfogóbb tanulmányt készítették el a malária "fertőzési genetikájáról". Ebben kitérnek arra, hogy az emberi genomban fellépő bizonyos mutációk különböző módon, de védelmet nyújtanak a betegséggel szemben.
"Eredményeink világossá teszik, hogy a malária okozta életveszélyes komplikációkat egymástól független jelenségként kezelhetjük" - nyilatkozta Rolf Horstmann professzor, a kutatás vezetője. "A mostani ismeretek nagyon fontosak abból a szempontból, hogy ezeket a komplikációkat célzottan kezelhessük, és fellépésüket megakadályozhassuk" - közölte.
Az említett mutációk súlyos vérbetegségeket okozhatnak, viszont védelmet nyújtanak a komplikációkkal szemben. A mutációk egyik fajtájánál fékeződik a paraziták szaporodása a vörös vérsejtekben, ez a HbS gén esetében fordul elő. Az úgynevezett HbC mutáció a kómától védi meg az embert.
A kutatók szerint más és más tünet szűnik meg, attól függően, hogy a gén mely ponton módosult - állítja Jürgen May járványtani szakértő, aki több mint két és félezer életveszélyben lévő gyermeket kezelt már. A tanulmány szerzői azt állítják, hogy a maláriával fertőzött területeken nem véletlenül alakultak ki a génmutációk, az evolúció során az emberi szervezet ezek segítségével növelte életben maradási esélyeit - írja a Die Welt Online.
(MTI-Panoráma)
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Hidegfront

Maximum:
+26, +35 °C
Minimum:
+16, +21 °C

Hazánkban kedden délelőtt keleten több órára kisüt a nap, nyugaton időnként erősen megnövekszik a felhőzet és helyenként zápor, zivatar alakul ki.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag