Kiderült, milyen gyakran veszünk könyvet a kezünkbe

A magyar emberek 42 százaléka olvas valamilyen gyakorisággal nyomtatott könyvet, 11 százaléka e-könyvet, illetve 7 százalékuk hallgat e-hangoskönyveket egy friss hazai felmérés szerint.

Érdekesség, hogy a válaszadók nem csak azért érveltek a nyomtatott könyv mellett, mert az kézbe fogható és ténylegesen, fizikailag is birtokolható. Harmaduk azt is kiemelte, hogy jobban meg tudja jegyezni, amit papíron olvas. Az e-könyv mellett általában olyan érvek állnak, hogy egy eszközön rengeteg könyv elfér, ezáltal nem foglal el annyi helyet. A válaszadók most is ezt a két tulajdonságát emelték ki az elektronikus könyveknek, de bő harmaduk azt is megjegyezte, hogy ezt a formátumot kényelmesebb, jobb olvasni, mint a nyomtatottat – olvasható a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) hétfői közleményében.

könyvolvasás, fiatal lány a kanapén
A magyarok nem egészen fele szokott csupán nyomtatott könyvet olvasni. Fotó: Pixabay

Az eKönyv Magyarország Kft. és a Társadalomkutatási Intézet Zrt. (TÁRKI) 2023 tavaszán végzett kutatást az NMHH megbízásából a teljes felnőtt magyar lakosság könyvolvasási és könyvvásárlási szokásairól. A kutatók elsősorban arra voltak kíváncsiak, hogy az élet legtöbb területét egyre inkább átszövő digitalizáció milyen hatással van a vásárlókra és a piacra.

A kutatás szerint 2020-ban a felnőtt magyar lakosság 13 százaléka, 2023-ban 15 százaléka olvasott hetente. Az országos átlagnál nagyobb arányban olvasnak rendszeresen a nők, a fiatal felnőttek (18–39 évesek) és a 60 évnél idősebbek, valamint a budapestiek. A könyvet valamilyen gyakorisággal olvasók átlagosan 12 könyvet olvasnak el bármilyen formátumban egy év alatt. A könyvolvasó felnőtt népesség körében a szépirodalmi művek és a szórakoztató irodalom a legnépszerűbb műfajok.

Az olvasás több egyszerű kikapcsolódásnál – mutatjuk, miért nagyon egészséges hobbi.

Az e-könyveknél a romantikus irodalom a legnépszerűbb

Az e-könyvek a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) becslése szerint nagyjából a teljes könyvpiac 2 százalékát teszik ki, bár van, ahol ez az arány kicsit alacsonyabb a kiadói bevételek alapján. Az értékesítési adatok alapján az elektronikus könyvek olvasói között a legnépszerűbb műfaj a romantika, 19 százalékos aránnyal. Ezt követi a nemzetközi szépirodalom, a krimi és a magyar szépirodalom. Az e-hangoskönyveknél viszont a szépirodalom dominál – a hallgatók bő harmada (34 százalék) választja ezt a műfajt. Itt sokkal erősebb a gyermek és ifjúsági kategória, mint az e-könyveknél, az arány 27 százalék. Az ismeretterjesztő tartalom minimálisan lemaradva kerül fel a dobogó harmadik fokára, 26 százalékos aránnyal.

Az online platformok szerepe kiemelkedő a szépirodalom népszerűsítésében. Könyvszakmai szakértők szerint a közösségi média, azon belül is kiemelten a Facebook, az Instagram és a TikTok nagy szerepet játszik egy-egy alkotó vagy kötet promotálásában. Észrevehetően azoknak a magyar szerzőknek magasabbak az eladásaik, akik aktívak a különböző közösségimédia-platformokon. Emellett a podcastok is jelentős promóciós lehetőséget rejtenek magukban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!