Ijesztő kutatás: túl lehet élni a halálunkat?

Azt ma már pontosan tudjuk, hogy a halál nem egyetlen pillanatban bekövetkező állapotváltozás, hanem egy folyamat. Tibeti buddhista szerzetesek kifejlesztettek egy olyan meditációs technikát, amely ezt a folyamatot kontrollálja. Így szellemük akkor is életben van még, amikor testük a halál nyilvánvaló jeleit mutatja. Tudományos vizsgálat kezdődött e különös állapot, a tukdam feltárására.

A világ nagyobbik felén az emberek mind a mai napig felkapják a fejüket, ha arról hallanak, hogy valaki a halála után is megőrizte tudatát. Persze erről csak akkor lehet szó, ha a halálon a testi funkciók (például a szívműködés) átmeneti megszűnését értjük. A klinikai halál azonban egy viszonylag rövid periódus, amely egy idő után átvált biológiai halálba, azaz a szervezet dezintegrálódásába, szétesésébe, ami már nem fordítható vissza. Ezért is szokás beszélni halálközeli élményekről, és nem halálélményekről. Vannak azonban esetek, amikor a test már nem funkcionál, de a test mégsem dezintegrálódik, hanem hetekig ép állapotban marad, miközben a tudat (talán) valamilyen szinten tovább működik. A tibeti buddhisták képesek meditációval elérni ezt az állapotot, amelyben az úgynevezett finom tudat uralkodik, s akár tovább is léphetnek a valódi halálba, vagy ha úgy tetszik szándékosan képesek hátra hagyni a porhüvelyüket. Ezt a meditatív állapotot, folyamatot hívják tukdamnak.

Tashi Lhunpo
A Tashi Lhunpo kolostor, a tukdam-kutatások központja. Fotó:  tashi-lhunpo.org.uk

A tukdam létező állapot, de nem teljesen világos még a tibeti szerzetesek előtt sem, hogy mi történik ilyenkor a testtel és a lélekkel. Maga a dalai láma is kijelentette, hogy szívesen megismerné a meditáció neurofiziológiai mechanizmusát. Végül orosz kutatók kaptak engedélyt, hogy a szerzetesek körében tudományos vizsgálatokat végezzenek a jelenség felderítésére.

Mi az a tukdam?

Az indiai Karnataka államban, Bylakuppe városában található a Tashi Lhunpo budhista kolostor, amely jelenleg körülbelül 400 szerzetes otthona. Itt élnek azok a szerzetesek és utódaik, akik a kínai megszállás elől menekültek el a tibeti Tashi Lhunpo kolostorból, amely a pancsen láma, a második legmagasabb buddhista egyházi méltóság székhelye. A délindiai kolostor a helyszíne azoknak a vizsgálatoknak, amelyek során hat orosz tudós szorosan megfigyelheti a mély meditációs állapotban lévő szerzeteseket - számolt be a Livemint portál. A Moszkvai Állami Egyetem, a szentpétervári Emberi Agy Intézet kutatói és a buddhista tudósok több mint egy éve működnek együtt a tukdam feltárásán. E meditációs gyakorlat révén a tibeti buddhista mesterek tudatosan ellenőrzött módon halnak meg. Bár klinikailag halottnak nyilvánítják testüket, de az a  délindiai forró klíma ellenére is napokon vagy heteken át friss marad, bomlás, puffadás vagy a bőr elszíneződése nélkül. A szerzetesek a folyamatot a finom tudat megszólításaként írják le. A tukdam egy tibeti szó, amely a tuk (elme) és a dam (meditatív állapot) összetételből származik.

"A különböző kolostorok lámáitól megtudtuk, hogy a tukdam nem pusztán halál utáni meditációs státusz. Ugyanezt a lelkiállapotot az élők is elérhetik. Tehát olyan szerzeteseket tanulmányozunk, akik a finom tudat állapotában meditálnak, vagy próbálják elérni a finom tudatukat" - mondta Szvjatoszlav Medvegyev ismert agykutató, az orosz kutatócsapat vezetője, az Orosz Tudományos Akadémia szentpétervári agytudományi intézetének alapítója. A kutatásuk célja a meditáció neurofiziológiai mechanizmusának megértése, illetve a gyakorlati működésének feltárása az idegrendszerben. "Jelenleg nincs válasz a tukdam jelenségére, ezt a rejtélyt keresik a tudósok. Mi, buddhisták, többet akarunk tudni erről" - jelentette ki Ngawang Norbu, a Bylakuppe-i Sera Jey Tudományos Központ vezetője.


Medvegyev a buddhista közösség elsőszámú vezetőjével, a dalai lámával való egyeztetések után egy Ororszországba látogató szerzetescsoporttal közösen határozta meg azokat a módszereket, például az EEG (az agy elektromos aktivitásának mérésére szolgáló elektroenkefalográfia) alkalmazását, amelyekkel a meditáció során keletkező agyi jelek figyelemmel kísérhetők.

Hogy miért az orosz tudósok felkérése mellett döntöttek, azt Lobsang Phuntok, a Sera Jey kolostor szerzetese, a kutatócsoport tagja magyarázta el. "Az orosz tudományfilozófia különbözik a Nyugat filozófiájától, holisztikusak a megközelítésükben. El kell távolodnunk az individualista megközelítéstől az elme problémáinak megoldása érdekében" - mondta. A kutatócsapat két Indiában létesített laboratóriumot is használni fog (az első szeptemberben már meg is nyílt), ahol a szerzetesek az üresség és a finom tudat elérése érdekében meditálnak, vagy olyan gondolatokkal foglalkoznak, hogy beléphessenek a mély meditációs állapotba, miközben a tudósok az agyukban keletkező jeleket tanulmányozzák.

"Két éve beszélgetünk az orosz tudósokkal. Már hét kolostor működik együtt velük. Ez a fajta együttműködés az emberi elme jobb megértéséhez vezet és segít áthidalni a szakadékot a nyugati és a buddhista pszichológia között" - mondta Zeekyab Tulku Rinpocse, a Tashi Lhunpo kolostor apátja.

Tudomány és szenzációhajhászás

A tukdamot olykor a tudomány embereinek is nehéz tudományos szigorral megközelíteni. Két éve kelt lábra a hír, hogy Mongóliában felfedezték egy tukdamban lévő és élő szerzetes 200 éves múmiáját. Az volt a legmeglepőbb, hogy az információt az Ulánbátori Egyetem professzora, Ganhugiyn Purevbata osztotta meg. Ennek ellenére a nyugati sajtó jelentős kétkedéssel fogadta a felfedezést, jó okkal. A professzor nem orvostudományokkal, hanem művészetekkel foglalkozott, s arra, hogy a mumifikálódott test életben van, a múmia szimbolikájából jött rá. A lótuszülésben elfoglalt helyzet és a nyitott bal kéz utalt rá, hogy a tukdam nem zárult le.

A vadzsrajána buddhizmusban (amely magában foglalja a tibeti buddhizmus legtöbb formáját, valamint Mongóliában is elterjedt) az a szokásos gyakorlat, hogy a közismert tanítók testét lótusz helyzetbe ültetik és sóban tartósítják. A múlt dalai lámáinak nagy részét is ilyen módon megőrizték, és a mai napig láthatók a lhászai Potala palotában. Nem lenne szokatlan, hogy egy tisztelt tanítót ily módon temetnek el.

"Nincsenek zombi lámák. A lényeg, hogy ez a szerzetes megvilágosodott meditációs mester volt, aki tudatosan és szándékosan közeledett a halálhoz, és a meditációnak megfelelő testtartásban ült" - mondta Surya Das (Jeffrey Miller), egy amerikai születésű tibeti láma, és népszerű közíró a Daily Beast magazinnak. Surya Das elmagyarázta, hogy a halál után a tukdam hagyományos szakasza következik, amikor a test biológiailag halott, de az elme lehet, hogy nem. A tukdam akkor kezdődik, amikor a halál bekövetkezik, és egy ideig (néhány napig, vagy egy-két hétig) fennmarad. Végül a test elhagyja magát, elkezd bomlani. Ilyenkor sóba csomagolják és tartósítják. Valószínűleg ez a folyamat zajlott le a mongol szerzetes esetében is.

A meditáció egyre nagyobb népszerűségnek örvend, és ez nem véletlen. Az egyik legjobb stresszűző technika, amelynek ezen felül is számos egészségi előnye van. A meditáció stresszcsökkentő hatása miatt a szorongást is képes csökkenteni. Rendszeres gyakorlásával javulhat a pánikbetegek, illetve a különböző fóbiákkal és kényszeres viselkedési zavarokkal küzdők állapota.azoknak, akik rendszeresen meditálnak, magasabb az önértékelésük, és az életszemléletük is pozitívabb. Részletek!

A tukdam nem csak a meditáló szerzetesnek fontos, hanem a tanítványainak is. Ez az állapot a tudatos haldoklás, amely megmutatja, hogyan lehet meditálni még az utolsó levegővel is. Surya Das rámutatott, hogy ez a gyakorlat nem csak a buddhizmusban jelent meg. Hasonló állhat a katolikus szentek csontereklyéinek megőrzése mögött is. "Az emberek hagyományosan azt hitték, hogy a szent vagy bölcs ember fizikai maradványai az eredeti szellem lényegét és áldásait testesítik meg vagy hordozzák magukban."

Van-e gyakorlati haszna, ha sikerül kideríteni a tukdam lényegét? Ebben valószínűleg Szögyal Rinpocse (Sogyal Rinpoche) esete adhat útmutatást, aki feltehetőleg a legismertebb buddhista tanító volt a dalai láma után. (A Tibeti könyv életről és halálról című művéből több millió példány fogyott világszerte, magyarul is megjelent.) Szögyal Rinpocse élete sajnálatosan nem szolgált jó példával. A tanítványai elleni erőszakos megnyilvánulások miattmegszégyenült, s talán ez is hozzájárult, hogy súlyosan megbetegedett kolorektális rákban. Nem várta meg a kór elhatalmasodását, tukdamban meditálva halt meg. Annyit azonban megmutatott, hogy ha képesek lennénk megtanulni a távozásnak ezt az irányított, méltóságteljes formáját, az rengeteg reménytelenül beteg emberen segíthetne.

Értékelje a cikket!

Hogy érzed magad? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapotod?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzed magad?
Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzed most magad fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzed magad?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Influenzatérkép

december 02. - december 08.
Influenzás tünetekkel
orvoshoz fordulók száma:
7 680
  • 0-14 évesek
  • 15-34 évesek
  • 35-59 évesek
  • 60 év felettiek

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+1, +6 °C
Minimum:
-5, +1 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon és a főváros térségében gyengén felhős, másutt közepesen felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag