Az állandó túlevés okai

Az elhízás egyik fontos oka az állandó túlevés. Enni majdnem mindenki szeret, és olykor nehéz meghúzni azt a határt, amelyet már nem szabad átlépni, mert rosszat tesz a szervezetünknek a lecsúszó felesleges kalóriaadag. Mit lehet tenni?

Fel kell rá készülni fejben, hogy ne essünk bele az önkéntelen kalóriabevitel csapdájába. Nagyon is gyakorlatias ismeretekre kell szert tennünk, különben a siker helyett küszködés lesz az osztályrészünk.  A Penn State egyetem kutatói kimutatták - írja az rd.com -, hogy ha apróbb fajta gabonapelyheket veszünk, akkor többet fogunk belőle enni, mintha a nagyobb méretű pelyheket ennénk. És ez még akkor is igaz, ha kisebb tányért használunk szervírozásra. Az apróbb pelyhek ugyanis jobban kitöltik a teret, tehát adott térfogat mellett több lesz a pehely, kevesebb a levegő. Ha nő a pelyhek mérete, az a levegő irányába tolja el az arányokat. Persze minél több a pehely, annál több a kalória, így aki fogyni akar, nézze meg jól, hogy mit választ a boltban. Mert ebben az esetben nem az számít, hogy száz gramm ételben mennyi a kalória, hanem egy tányérnyiban mennyi fér bele. 

ebéd
A társaság befolyásolja, hogy mennyit eszünk

A társaság hatás

Az Appetite folyóiratban megjelent tanulmány szerint nem csak az számít, hogy mi magunk mennyit ennénk, hanem az is, hogy a többi ember felől milyen hatások érkeznek hozzánk. Egy kísérletben egy pincérnő tésztát és salátát szolgált fel. Voltak, akik több salátát és kevesebb tésztát, s voltak, akik kevesebb tésztát és több salátát kaptak a tányérjukra. A 82 résztvevőt véletlenszerűen osztották kétfelé. Az egyik csoportnak egy normális súlyú felszolgáló vitte ki az ételt, a másiknak is ugyanő, de a ruhája alatt egy kövérítő protézist viselt, amitől 25 kilóval nehezebbnek tűnt.

A kísérlet azzal végződött, hogy akiknek a "testesebb" felszolgáló vitte ki az ételt, 32 százalékkal több tésztát fogyasztottak, függetlenül attól, hogy mit kaptak eredetileg. Azaz olyan emberek társaságában étkezni, akiknek súlyfeleslegük van, könnyen túlevéshez vezethet.

Az éttermi csapda

Ha bemegyünk az étterembe, szeretnénk valamit kapni a pénzünkért. Mindegy, hogy gyorsétkezdéről, kávézóról, kisvendéglőről vagy klasszikus étteremről van szó. A Public Health Nutrition folyóiratban megjelent kutatás szerint ugyanis az emberek naponta körülbelül 200 kalóriával többet fogyasztanak, ha bármilyen étteremben étkeznek. Ez az elvárt méretű adagok következménye. Ezért a szakértők szerint az elfogyasztott hús soha ne haladja meg egy kártyacsomag méretét, a mellé adott köret (például tészta vagy rizs) mennyisége férjen bele egy fél teniszlabdába. Ez nem sok, de itt van az egészséges határ.


Felfogás kérdése

Egy kísérletben a résztvevők ugyanazon a másfél kilométeres futópályán mentek végig, de a társaság felének azt mondták, hogy ez edzés, míg a többieknek, hogy csak élvezzék közben a zenét. A célban az edzést teljesítők fáradtaknak és zaklatottnak tűntek, sőt a büfében cukros ételeket rendeltek maguknak. Azaz érdemes a testmozgás élvezetére fókuszálni, s ha megjelenik egy kis plusz boldogság, az megakadályozza, hogy azonnal enni akarjunk.

Az éhség téves megítélése

Ha valaki koradélután megéhezik, ritkán áll neki másodszor is ebédelni. Inkább bedob valami édességet, mert az hatásosnak látszik, és még valamiféle jutalom hangulata is van. De nem mindegy, hogy csak egy falat vagy egy egész szelet csokit használunk az éhség száműzésére. A Food, Quality and Preference című szaklapban megjelent tanulmány szerint ugyanis azok az emberek, akik ugyanannak a snacknek a nagyobb és kisebb részét fogyasztják, 15 percen belül azonos mértékben lesznek elégedettek, ámde a nagyobb darabot fogyasztó csoport 77 százalékkal több kalóriát vitt be, a kísérlet szerint feleslegesen.

Mindent megeszünk, amit kitálalunk magunknak

Az átlag felnőtt annak a 92 százalékát meg is eszi, amit a tányérjára kiszedett - állítja International Obesity Journal cikke. Ezért aztán jobb, ha tisztában vagyunk a valódi szükségleteinkkel, vagy ami biztosan célravezető, szedjünk kevesebbet, majd repetázzunk, ha éhesek maradunk.

Nincs borszabály

Egy átlagos méretű pohár borban mintegy 120 kalória van, de egy nagyobb pohárba könnyű akár kétszer annyit kitölteni.  Az Iowai Állami Egyetem és a Cornell Egyetem kutatóinak tanulmánya kimutatta, hogy azok az emberek, akik saját szabályokat alkalmaznak a bor kitöltésére csak fele annyi bort fogyasztanak, mint azok, akik nem ilyen megfontoltak. A kísérletben résztvevő embereknek mintegy 70 százaléka használta a "csak félig töltött pohár" szabályt, s ők 20 százalékkal kevesebb bort is ittak, mint a többi résztvevő.

Édesség rossz tálban

Ha az emberek nagy tálból ehetnek édességet, például jégkrémet, akkor a Cornell Egyetem tanulmánya szerint 31 százalékkal többet fogyasztanak, mintha fele akkor volna a táljuk. Azaz a kalóriabombák elfogyasztásának mindig úgy fogjunk neki, hogy előtte kis edénybe rakjuk ki a porciókat.

Nehéz megállni, hogy a baráti és a családi összejövetelek során ne együnk jóval többet a kelleténél. Ha szeretnénk ezt elkerülni, akkor érdemes kipróbálni az alábbi módszereket. Részletek!

Egy harapás ebből, egy harapás abból

Ha az emberek többféle ételt fogyaszthatnak egy étkezésnél, az nagyon feldobja őket, s igyekeznek mindent megkóstolni, hiszen olyan jól néz ki. Hiába csak egy-egy falatot fogyasztunk mindenből, a sok kis falat a végén jó sok kalóriáért lesz felelős. Érdemes ezért úgy összeállítani az adagunkat, hogy csak egy kalóriadús darab legyen rajta, a többit meg tegyék ki a változatos zöldségek. A bőség zavara elleni küzdelmet az "all you can eat" éttermekben vagy a svédasztalos étkezéseknél is remekül lehet gyakorolni.

Túl gyors a tempó

A Rhode Island Egyetem kutatásai azt mutatták, hogy a magas testtömegindexű (BMI) emberek gyorsabban esznek, mint akiknek alacsony a BMI-jük. A gyorsabban evők körülbelül 33 százalékkal több evőkanál ételt fogyasztottak percenként, mint a lassabban evők. Ez nem csak súlygyarapodáshoz vezethet, de megterheli a szívet is.

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+19, +24 °C
Minimum:
+8, +13 °C

Hazánkban hétfon délelőtt délnyugaton néhol csak lassan szűnik a párásság, ezt leszámítva azonban derült, gyengén felhős időre van kilátás.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag