Életmentő vizsgálat, amit a járvány miatt hanyagoltunk

A koronavírus-járvány miatt az egyes járványhullámok idején drasztikusan visszaesett a mellrákszűrések száma - írja a 444.hu.

Azt eddig is tudtuk, hogy a koronavírus-járvány miatt számos egészségügyi vizsgálat, és műtét csúszott, illetve maradt el. Magyar kutatók sciencedirect.com-on publikált tanulmányából most az is kiderült, hogy a rákszűrésekre is katasztrofális hatással volt a pandémia. 

Sokan elhalasztották az esedékes szűrővizsgálatokat a járvány miatt. Fotó: Getty Images

Életmentő vizsgálatok maradtak el

Ahogy arról a tanulmányt idézve a 444.hu-is beszámolt: a mammográfiás vizsgálatok száma is drasztikusan visszaesett. 2020 tavaszán, vagyis a járvány kitörésekor a megszokotthoz képest 68 százalékkal csökkent ezek száma, míg a második hullám idején – vagyis 2020 őszétől 2021 tavaszáig – 20-35 százalékkal maradt el a korábbitól.

A mellrákdiagnózisok és -műtétek száma is csökkent: az első járványhullámban 20-30 százalékkal, a másodikban és harmadikban pedig 12-25 százalékkal maradt el a szokásos szinttől - írja a 444.hu. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A felhőzet dél felé levonul, illetve a szétterülő gomolyok is egyre többfelé feloszlanak. Hajnalban, reggel már sokfelé derült lesz az ég. Csapadék már nem valószínű. Az éjszaka első felében még olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet, majd hajnalra veszít erejéből a légmozgás, inkább csak élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de a szélcsendes északi, északnyugati részeken hidegebb is lehet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.