A mellrák tünetei férfiaknál

Bár ritkábban, mint a nőknél, de férfiaknál is kialakulhat mellrák. Fontos tehát, hogy ismerjük a lehetséges tüneteket, hiszen csak így ismerhető fel időben a veszélyes elváltozás.

A férfiak is rendelkeznek mellszövettel. Kisebb mennyiségben, mint a nők, így arányaiban véve kisebb a veszélye annak is, hogy mellrák alakuljon ki náluk. Magyarországon évente 170-180 férfinél diagnosztizálják a betegséget, szemben a nők egyes években akár 8000 főt is meghaladó statisztikájával. Az kockázat tehát alacsony, viszont létező. Éppen ezért időnként férfiak esetében is érdemes tapintással ellenőrizni a mellszövetet, fájdalom és csomók után kutatva. Ha pedig bármilyen rendellenességet találunk, akkor fontos, hogy minél hamarabb orvoshoz forduljunk a panasszal – hívta fel a figyelmet a Men's Health korábbi cikke.

mellrák, férfi
Ritkábban ugyan, de férfiaknál is kialakulhat mellrák

Csomók

Mellrákot jelezhetnek a mellszövetben kitapintható csomók, amelyeket a férfiak gyakran figyelmen kívül hagynak. A csomókat különösen akkor érdemes szakembernek megmutatni, ha tapintásra érzékenyek, esetleg fájdalmasak is. A hónaljakat, illetve a hónalj és a kulcscsont közötti részt is érdemes alkalmanként tapintással ellenőrizni.

Mutatjuk, melyek a legjelentősebb rizikófaktorok a mellrák kialakulására.

Beforduló mellbimbók

Ha a mellszövetben tumor kezd növekedni, attól a mellbimbók besüllyedhetnek, illetve befelé fordulhatnak. Bizonyos esetekben ilyenkor a bőr ezen a területen ki is szárad, hámlani kezd.

Váladékozás

Ha azt tapasztaljuk, hogy a mellbimbóból folyadék, váladék kezd ürülni, az azt jelezheti, hogy a mellszövetben tumor alakult ki, amelyben folyadék gyűlt fel. A verejtékfoltoktól ezt úgy különböztethetjük meg, hogy a jelenség általában csak az egyik oldalon jelentkezik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Általában napos, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Alapvetően gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás, csupán Sopron környékén élénkülhet meg időnként a délies irányú szél. Kora délután 8 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!