Vaszkulitisz: „szerencsés vagyok, hogy még élek”

„Szerencsés vagyok, hogy még élek” – ezt mondta Ashton Kutcher amerikai színész, amikor arról beszélt, hogy egy ritka autoimmun betegség miatt mi mindenen kellett keresztül mennie.

A 44 éves híresség a Sztárok a vadonban (Running Wild with Bear Grylls) című túlélőshow egyik – már leforgatott, de adásba egyelőre még nem került – epizódjában vallotta be, hogy egy autoimmun betegség, a vaszkulitisz miatt egy időre elveszítette látását, hallását, valamint egyensúlyérzékét is. Mint mondta, egy évbe telt, mire teljesen felépült. „Addig, amíg el nem veszítesz valamit, nem értékeled igazán. Addig, amíg olyan helyzetbe nem kerülsz, hogy ki kell mondanod: ’nem tudom, képes leszek-e újra látni, hallani, járni’. Szerencsés vagyok, hogy még élek" – idézi a színészt a SELF cikke.

Ashton Kutcher, vaszkulitisz
Ashton Kutcher a vaszkulitisz miatt egy időre elvesztette látását, hallását, egyensúlyérzékét. Fotó: Getty Images

Kutcher életszemléletét egyébként saját bevallása szerint teljesen megváltoztatták az átéltek. „Abban a pillanatban, amikor elkezdesz úgy tekinteni az akadályokra, mint olyan dolgokra, amiket le kell győznöd azért, hogy megkapd, amire szükséged van, az élet kezd szórakoztatóvá válni, igaz? Elkezdesz a problémáid tetején szörfözni, ahelyett, hogy alattuk élnél” – fogalmazott a túlélőshow-ban a színész, aki friss Twitter-bejegyzésében arról írt, hogy ma már minden rendben van vele, és továbblépett.

Mit kell tudni a vaszkulitiszről?

Az amerikai Országos Orvostudományi Könyvtár (NLM) szerint a vaszkulitisznek, vagyis az erek gyulladását okozó autoimmun betegségnek többféle típusa van. Autoimmun betegség esetén a szervezet immunrendszere tévesen a test egészséges részeit támadja meg; a vaszkulitisznél az ereket veszi célba. Hátterében állhat fertőzés, bizonyos gyógyszerekre adott reakció, de legtöbbször nem sikerül fényt deríteni arra, mi idézi elő.

Amikor az erek begyulladnak és megduzzadnak, az artériák, vénák és hajszálerek – ezek szállítják a testben a vért – is érintetté válnak. A duzzanat korlátozza a véráramlás, aminek következtében szövet- és szervkárosodás jöhet létre. A vaszkulitisz tipikus tünetei közé tartozik a testszerte jelentkező fájdalom, a láz, a fáradtság, a fejfájás és a fogyás. Mivel vannak olyan típusai a betegségnek, amelyeknél kifejezetten gyorsan romolhat a páciens állapota, a korai diagnózis döntő fontosságú.

Az esetek nagy részében gyógyszeres kezelésre van szükség a gyulladás kordában tartására és a jövőbeli fellángolások megelőzésére. A Nemzeti Szív-, Tüdő- és Vérintézet (NHLBI) azt írja, változó, mennyi idő alatt alakulnak ki és múlnak el a panaszok; van, amikor rövid idő alatt lezajlik a folyamat, máskor viszont hosszan tartó problémát okoz.

Az utóbbi időben egyre több sztár nyílik meg egészségügyi problémáival kapcsolatban. Pár hete például a Trónok harca című sorozat színésznője, Emilia Clarke beszélt arról, hogy a múltban kétszer is súlyos agyi aneurizma alakult ki nála, ami miatt az agyának nagy része nem működik. Szintén a közelmúltban derült ki, hogy az akciófilmsztár Bruce Willisnél afáziát diagnosztizáltak, amely befolyásolja kognitív képességeit, és emiatt Willis felhagy a színészkedéssel.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Nagyrészt derült idő várható, de a nyugati határ közelében előfordulhatnak felhősebb körzetek is. Foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. A Dunántúlon helyenként az éjszaka második felében élénkülhet meg olykor a keleti, északkeleti szél.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és +1 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken ennél néhány fokkal hidegebb, míg a magasabban fekvő helyeken, illetve a nagyvárosok belsejében kissé enyhébb lehet a reggel. Anticiklon határozza meg az orvosmeteorológiai helyzetet, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!