Nagy bajt jelez, ha véres a széklet

Több súlyos betegségre is utalhat, ha a széklet vérrel keveredik.

A székletben található, szabad szemmel nem látható vér komoly bajra utalhat. Rákos betegséget is jelezhet, de egy Skóciában készült friss kutatás szerint mást is: keringési, légzőszervi, emésztési, vérzési, hormonális vagy neuropszichológiai rendellenességet. Illetve jelezhet gyulladást is a szervezetben, ami más rákos betegségekkel (nem vastagbélrákkal) vagy Alzheimer-kórral is összefügg (arra vonatkozóan is léteznek kutatási eredmények, hogy krónikus gyulladás fennállása esetén nagyobb eséllyel alakulhat ki a testben többféle ráktípus és az Alzheimer-kór is).

Mit árul el a széklet színe? A széklet mennyiségét, minőségét, állagát, színét, szagát az emésztőrendszerünk egészsége, illetve az étrendünk határozza meg, és a székletben érzékelhető változásokat érdemes figyelemmel kísérni, hiszen ezek az emésztőrendszerünk állapotára is utalnak. Kattintson !

Daganatot is jelezhet

A kutatás elég összetett volt: 134 000, 50-74 éves páciens bevonásával 2000 és 2016 közt történt. A betegek székletmintáját vastagbélrák gyanúja miatt vizsgálták, és közülük 2700 ember mintájában találtak vért. Ezután 2016-ig - illetve sajnos jó néhány esetben az ennél előbb bekövetkezett halálukig - követték nyomon ezeket a betegeket. Akiknek vért találtak a székletében, azoknál nyolcszor nagyobb volt a végzetes vastagbélrák veszélye, de náluk átlagosan 58 százalékkal nagyobb volt a kockázat arra is, hogy más betegség miatt halálozzanak el.

A széklet színe és állaga súlyos betegségekről árulkodhat
A széklet színe és állaga súlyos betegségekről árulkodhat

Ehhez kapcsolódóan egy amerikai orvos is megszólalt: a New York-i Langone Medical Center professzora, Dr. Mark Siegel megerősítette, hogy a szervezetben tartósan fennálló gyulladás összefügg a túlsúllyal , a helytelen étkezéssel, a mozgáshiánnyal és az inzulinrezisztenciával. Az orvos felhívta a figyelmet az egészségesebb életmód fontosságára - akkor is, ha nem találtak vért a székletben, de a páciens szeretné megelőzni a bajt.

Kik a legveszélyeztetettebbek? A kutatás arra is rávilágít, hogy az idősebb, szegényebb körülmények közt élő férfiaknak valamivel nagyobb az esélyük rá, hogy vért találjanak a székletmintájukban. De azoknál is nagyobb a rizikó, akik rendszeresen szedtek aszpirint vagy vérhígítókat.

Forrás: WebMD

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Zsírmáj ellen hatásos: egyetlen vitamin képes kitisztítani a májat
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +10 °C

Napos idő várható általában kevés fátyol- és gomolyfelhővel, és főként a nyugati, délnyugati közelében helyenként zápor, kis eséllyel esetleg egy-egy zivatar is előfordulhat. Napközben ismét többfelé megélénkül az északias szél.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 25 fok között alakul. Késő estére 10 és 17 fok közé csökken a hőmérséklet. Fronthatás nem érvényesül, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés ezekben a napokban.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

„Milyen gyógyszerek csökkentik a fogamzásgátló hatását?” – Nem sokan tudják a választ mind a 10 kérdésre A szex az életünk természetes része, azonban az egészségünk megőrzése érdekében nem elég csupán "csinálni" – fontos tisztában lenni néhány fontos tudnivalóval is. Kvízünkben tesztelheted tudásodat.
kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?