Aggasztó állapotban az első hazai műszíves

Kritikussá vált az állapota annak a férfinak, aki csaknem két hete Magyarországon először kapott műszívet a Semmelweis Egyetem Városmajori Klinikai Tömbjében. A problémát véralvadási zavarok okozzák. Az intézményben délután kettő órakor számolnak be a részletekről.
Az 58 éves férfi volt az első, akinek Magyarországon műszívet ültettek be február 15-én. Az operáció után kisebb vérzés miatt ismét a műtőbe kellett vinni, de később jobban lett.

Acsády György, a Semmelweis Egyetem Ér- és Szívsebészeti Klinikájának igazgatója a Független Hírügynökségnek a beavatkozásról elmondta, a műszív nem a beteg mellkasában van, mint például egy pacemaker. Ez egy külső eszköz, amely csöveken keresztül kapcsolódik a beteg mellkasához és egy mechanikus pumpa végzi el a szív munkáját.

Ezt a technikát szerte a világon azoknál a betegeknél alkalmazzák, akik szívátültetésre várnak, de a megfelelő donorszív megérkezésig egy ilyen eszközzel biztosítani kell a keringésüket.

Az utóbbi két évben egyébként a magyarországi szívátültetések száma jelentősen nőtt: évi 20 ilyen beavatkozással a klinika a világviszonylatban is jegyzett centrumok közé került. A nemzetközi statisztikák alapján 10 millió ember esetén 40-60 szívátültetésre lenne szükség évente.

(FH)

Értékelje a cikket!

További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
-4, +1 °C
Minimum:
-8, -3 °C

Hazánkban szerdán délelőtt több helyen tartósan párás és ködös marad az idő, az alacsonyszintű rétegfelhőzetből helyenként hószállingózás, ónos szitálás kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag